Tárlatvezetés - PHOTO/BOOK 2.0

vezetés az FFS és a PIM második közös fotókönyv kiállításában

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának PHOTO/BOOK 2.0 című kiállításában Cséka György tart tárlatvezetést.

A photobook olyan koncepcióra épülő tárgy, amelyben a teret a könyvformátum adja a történetmeséléshez és bár a képek szerkesztése nem különbözik a szövegszerkesztéstől, a szerkesztői döntések vizuális-esztétikai szempontrendszer szerint születnek. A photobook készítésekor fontos az anyaghasználat, a papírválasztás, a kötészeti mód.
A tavalyi sikeres kiállítás folytatásaként idén újfent bemutatják munkáikat a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai, hasonló tematikával, de más könyvekkel körülírva a műfaj jellegét. Az esemény célja a közönség számára ismert tárgyak palettájának szélesítése és a hagyományteremtés, évről-évre felsorakoztatni a legkülönlegesebb könyveket, bemutatni friss tendenciákat és a műfaj változásait.
A photobook, mint végleges képbemutatási forma népszerűségének növekedésével iramot tartva a Mamavore kurátor csoport szintén ezekre a tárgyakra koncentráló kiállításával együtt, közös programokra is várjuk az érdeklődőket. A két tárlat együttesen körbejárja, mi is a hazai fotókönyv, milyen lehetőségeket nyújt a sorozatok lapozható verziója.

Kiállító művészek: Ács Alíz, Biró Eszter, Dobokay Máté, Eiter Tamás, Koleszár Adél, Ladocsi András, Máté Balázs, Nyíri Julinna, Piti Marcell, Szántói Lilla, Vékony Dorottya

PHOTO/BOOK 2.0 Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi u 16.)

Dátum: 
2016. június 11. 17.00
Helyszín: 

PHOTO/BOOK 2.0 Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi u 16.)

MAMVORE photobook és photozine kiállítás Omnivore Gallery (1073 Budapest, Kertész u. 4.)