Pilvax - közösségi reflexiós est

- Ismeretlen - félelem - traumák

Időpont
Mi az a rémképzés? Hogyan valósul meg a képzőművészetben, és hogyan az irodalomban?
 
A PIM Petőfi-kiállításának Rémek-terme három kortárs alkotás képét hívja elő. Mindannyiukban közös, hogy az utolsó pillanatok benyomásával foglalkoznak. Egy olyan állapottal, amely az emberi élet határhelyzete, olyan kitűntetett pillanat, amelyben a létezés szövete meghasad, és a résen keresztül az ismeretlen áramlik felénk.


Nem kevésbé érdekes az ezt megelőző momentum, az utolsó előtti pillanat dinamikája, ami gyakran a véget érni nem tudó befejeződés állandósulásának formáját ölti. Egyszóval: élet az élet, démonai mindenkinek vannak, a halál pedig a végesség életalakzata a jelen felől.
 
A program célja a közösségi reflexió, valamint a kortárs diskurzus megteremtése, kibontása.
 
A program a PIM megújult kertjében kezdődik, majd a Költő lenni vagy nem lenni című tárlat Rémek termét, illetve, a múzeum múzeumpedagógiai terét érinti.
 
A programsorozat a Ludwig Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésében valósul meg.
 
A beszélgetésre a belépés ingyenes!