Szilágyi Ákos költő és Rugási Gyula, a Szent Pál Akadémia Teológia Tanszékcsoportjának vezetője beszélget.
„Az ikon olyan, mint az égi látomás, de különbözik is tőle. Az ikon: a látomás körvonala. A látomás nem ikon: a látomásnak önmagában vett realitása van; az ikon azonban önmagában véve nem létezik, körvonalai egybeesnek a szellemi képpel, tudatunkban az ikon ezzel a képpel egyenlő, s rajta kívül, nélküle, tőle függetlenül, tőle elvonatkoztatva már nem lehet sem kép, sem ikon, hanem egyszerűen csak egy tábla. S hasonlóképpen: az ablak csak akkor ablak, ha a fény terrénuma húzódik mögötte, ekkor viszont a fényt adó ablak már maga a fény, nem csak »hasonlít« a fényhez; kapcsolatuk nem pusztán a fényről szubjektíve elgondolt képzettel való szubjektív asszociációban valósul meg, hanem az ontológiai önazonosság értelmében: az ablak így maga az önmagában oszthatatlan, a külső térben világító, a naptól elválaszthatatlan fény. Az ablak önmagában véve, tehát a fénnyel alkotott viszonyán, funkcióján kívül - holt tárgy, ha rendeltetését nem tölti be - nem ablak: a fénytől elvonatkoztatva pusztán csak fa és üveg. (...) Következésképpen, az ablak lehet fény, lehet fa és üveg, az azonban, hogy egyszerűen csak ablak legyen, nem képzelhető el. Ugyanez érvényes az ikonra is, amely (...) mindig több önmagánál, s ekkor - égi látomás, vagy - ha a tudat számára nem tárja föl az érzékfölötti világot - kevesebb önmagánál, s ez esetben nem nevezhető másnak, csak festett táblának.”
P. Florenszkij: Az ikonosztáz
