Nők Ady Endre körül I.

Új sorozat az Ady Emlékmúzeumban

Időpont

Háromrészes minisorozat kéthetente

Valentin-nap és a nemzetközi nőnap között premier plánban a nők, s közös pontjuk: Ady Endre.

Emberi kapcsolataink, személyes viszonyrendszereink számos összefüggést rejtenek, és személyiségünk nagyban meghatározza attitűdünket, amely erősen gyökerezik a korai tapasztalások, hozott „hangolások” és „rögzülések” révén az ismerősségben és megszokottban. Ady Endrével kapcsolatban nem a szabálykövetés, a sémákba illeszkedés, az elvárásokhoz idomulás, a megfelelés jut eszünkbe, azonban a jobbára rendhagyó életvitelű költőzseni esetében is vannak alaphangolódást jelentő tényezők, amelyek hatással voltak személyisége jellegzetességeinek kialakulására.

Kimondható, hogy Ady Endre életében a nők fontos szerepet töltöttek be – vagy így, vagy úgy. Rövidre szabott életének egyetlen szakaszában vagy helyzetében sem nélkülözte a női nem hatását, ezért érdekes közelebbről megismernünk azokat, akik hozzájárultak Ady karakterének megformálásához. Ily módon tanulságos lehet utánajárni, ki mit „adott hozzá”, milyen „nyomot hagyott”, vagyis mit jelentett, jelenthetett Ady Endrének.

 

Előadók: Borbás Andrea és Zeke Zsuzsanna irodalomtörténészek, PIM

 

Időtartam: 1 óra

Maximális létszám: 25 fő

Belépődíj: 1200 Ft