Múzeumok Éjszakája

A Múzeumok Éjszakáján délután 5 órától hajnali 2-ig várjuk az érdeklődőket programokkal, játékokkal, kiállításokkal, meglepetésekkel.
17.00 – Szerelmes földrajz – Szabó Zoltán Párizsban és Josselinben
A Duna Televízió filmjének vetítése és beszélgetés az alkotókkal
Résztvevők: Szabó Zsuzsa, az író özvegye; Hollós László szerkesztő, producer; Dala István rendező, operatőr
A beszélgetést vezeti: A. Szabó Magda 
 
18.00 – Színház – A Szkalla lányok
Örkény István Macskajáték című drámájának kétszemélyes változata.
Szereplők: Béres Ilona és Tordai Teri színművészek.
Rendező: Berényi Gábor.
A nemzetközi hírű Macskajáték számtalan előadást ért már meg, napjainkban pedig olyan előadás is született az Örkény Színházban, amelyben az eredetitől eltérő, a regényből átemelt szövegrészek is találhatók. A Szkalla lányokban pedig Berényi Gábor rendező egy olyan „kamaraváltozatot”, szövegvariánst készített, amelyben csupán a két főszereplő, Orbánné és Giza mondja el, éli meg a Szkalla nővérek híres történetét.
 
18.00 – „Bridzs-talpaló” – Ottlik és a bridzs
Vezeti: Kelen Károly újságíró, szenvedélyes bridzsjátékos
 
20.00 – Kortárs irodalom a kortárs divatban
Írógéptáskák és könyvtáskák kortárs írónőknek… vagy nekünk… és más meglepetések!
Beszélgetés az írókkal és divatbemutató Szilas Rita kollekciójából. A bemutató vendégtervezője Fehér Balázs, a The Carbonfools frontember.  
Közreműködnek: Karafiáth Orsolya, Kemény Lili, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vass Virág írók és Szilas Rita divattervező. Az estet vezeti: Till Attila
További részletek a divatbemutatóról és a kollekcióról itt olvasható!
 
21.00 – 30Y
22.00 – Minden megvanZene és irodalom
Koromzay Dénes világhírű brácsaművész és Ottlik Géza író barátságának emlékére rendezett koncert irodalommal
Közreműködik: Accord Vonósnégyes. Mező Péter – hegedű, Veér Csongor – hegedű, Kondor Péter – mélyhegedű, Ölveti Mátyás – cselló. Házigazda: Czigány György író, újságíró. Közreműködik: Szikszai Rémusz színművész
 
22.30-01.00 – Abszurd kert
Éjszakai séta a Károlyi-kertben Örkény István szellemével és a TÁP Színház művészeivel, Vajdai Vilmos vezetésével.
A vezetett séták 30 percenként, 25 fős csoportokban indulnak.
 
23.00 – Filmvetítés – Privát Mészöly – Dér Asia és Gerőcs Péter filmje Mészöly Miklós születésének 90. évfordulójára
 
24.00 – Sztambul virágai
Várkonyi Gábor történész és Sudár Balázs történész ismeretterjesztő, vetített képes, zenés előadása
Közreműködik: Canlar Együttes – Jablonkay Judit, Kasza Roland és Sudár Balázs

01.00 – Hastáncbemutató- és tanítás
Vankó Beáta táncpedagógus, táncművész és tanítványa, Kovács Borbála

A tánctanuláshoz csípőre köthető rojtos kendőt vagy sálat hozzanak magukkal az érdeklődők. 
Folyamatosan zajló programok:
 
18.00–24.00
Játékbár
Elmekoktélok, szénsavas és -mentes kvízek, bortárs irodalom, sörömteli pillanatok
 
18.00–24.00
Megállítjuk az időt – Emlékszel, mi volt tavaly a születésnapodon a tévében vagy a rádióban? A Nemzeti Audiovizuális Archívumban kutathatóvá tesszük a jelent. Ha érdekel, megmutatjuk, hogyan. Gyere, keresgélj a NAVA gyűjteményeiben, meglepetésjátékkal is várunk az aulában!
 
Tárlatvezetések:
19.00 – Petőfi-kiállítás, 20.00 – Örkény-kiállítás, 21.00 – Ottlik-kiállítás, 22.00 – Magyar Műhely-kiállítás, 23.00 – Gárdonyi-kiállítás
 
Jegyeak a Múzeumok Éjszakájára kaphatók a Múzeum jegypénztárában (kedd-vasárnap 10.00-18.00).
Jegyár: Felnőtt: 1500 Ft; 6-18 éves korig: 600 Ft
Dátum: 
2012. június 16. 18.00