Kortárs-költőverseny, 201

A Kortárs folyóirat ez évi Kortárs-költőversenyének díjátadó ünnepsége
A költőverseny címe:
„Napjainkat sorra fölgyújtják az esték”
(Babits Mihály: Olyan az életünk... című verséből)
A díjazottak: Ágh István, Falusi Márton, Filip Tamás, Gergely Ágnes, Ladik Katalin, Markó Béla, Orbán János Dénes, Reményi József Tamás, Sajó László, Tamás Menyhért, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Vári Fábián László, Vörös István, Zalán Tibor
 
A díjnyertes pályaművek alkotóinak jutalma: Bencsik János, Bogdándy Zoltán Szultán, Budaházi Tibor, Giczy János, Ghyczy György,Gvárdián Ferenc, Jovián György, Karsch Manfred, Magyar Mónika, Megyer Márta, Rostás Bea Piros, Székács Zoltán, Sz. Szőcs Géza, Tilless Béla, Tóth Csaba képzőművészek munkái.
 
Ugyanezen alkalommal átadásra kerül három szerzőnknek az idei
Kortárs-díj, amelyet több év kihagyás után immár újból kiosztunk.
 
Az estet megnyitja Pécsi Györgyi, a vers rovat vezetője, a díjakat átadja Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője.
 
A zenét Birta Miklós gitáros, a bort Ambrus Lajos rovatvezető szolgáltatja.
 
Dátum: 
2014. december 10. 18.00