Könyvbemutató

Gergely Ágnes: Még egyszer Firenzébe

Gergely Ágnes 1933-ban született Endrődön. Költő, prózaíró, esszéista, műfordító.

A négy regény és a költői életmű egységbe rendeződik, a verseskötetek és a regények egymásra vetülve adják ki Gergely Ágnes írói világának hiteles képét. Ezt egészítik ki az író esszéisztikus igényű, egyedi műfajú memoárjai: egy riportnapló, egy esszénapló és egy tárcanapló.

Tevékenységének markáns területe a műfordítás. Többnyire verseket fordít, de emellett drámát, regényt, novellát is. Elsősorban a brit, amerikai és afrikai irodalom közvetítője. Résztvevője annak a törekvésnek, amely a modern angol nyelvű irodalmat teljesebben és frissebb közvetítésben akarja eljuttatni a magyar olvasókhoz. Több önálló versfordításkötetet adott közre, és számos versantológiában szerepelt. Az angol mellett eredetiből tett át magyarra francia, német, orosz és bolgár nyelvű verseket, és angol közvetítéssel vagy nyersfordítás alapján több más nyelvű művet is.

Tagja a Szépírók Társaságának és a PEN Club magyar tagozatának. 1998-ban tagjainak sorába választotta az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiája, 2000-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia. Munkásságáért 2000-ben Kossuth-díjat kapott.

A szerzővel Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője beszélget

A Kalligram Kiadó programja

Dátum: 
2019. november 12. 18.00 - 19.30