Kert és irodalom konferencia

az Irodalmi Magazinnal

Időpont
-

 

Konferenciánk célja a kert szépirodalmi reprezentációinak bemutatása kevésbé ismert és a szokásos idilli-páni kontextustól eltérő szövegek középpontba állításával, kitekintve a különféle tudományterületek, társdiszciplínák (biológia, filozófia, humánökológia, ökoetika, ökoesztétika, táj- és kertépítészet stb.) megközelítéseire.

A kerekasztal-beszélgetés a kertet körülölelő művelődéstörténeti és kultúrtörténeti képzetek boncolgatása mellett természet és kultúra viszonyának tükrében vizsgálja a fogalmat, összeveti kertet például a környezettel, a vadonnal, az erdővel, és azt vizsgálja, hogy a kert mint lekerített, körülzárt, a térből kihasított és ember által domesztikált tér miként értelmezhető a 21. század (irodalom)tudományos keretei, új kutatási irányai felől.

A szekcióelőadások során a műelemzésének sorrendjével szeretnénk egy kronológiai ívet is felmutatni, azzal a remélt eredménnyel, hogy az értelmezések a korszakokról is képet nyújtanak. Az első szekció a 18−19. századi magyar irodalomból veszi példáit, a második a 20. századi magyar irodalom első felének néhány fontos szerzőjének műveivel foglalkozik, a harmadik szekcióban pedig szó esik a „kritikai növénykutatásról”, poszthumanizmusról, az ökokritikáról és a biopoétikáról a 20. század második felének és a közelmúltnak a magyar költészetéből válogató, elemző előadásokon keresztül.

 

Program:

10:00–11:20 Kerekasztal-beszélgetés: Kert és irodalom

Vendégek: Géczi János, Lányi András, Lőrincz Csongor

Moderátor: Pataky Adrienn

 

11:20–11:40 Kávészünet

 

11:40–13:00 A szentimentális kert és a magára hagyottság kertje a klasszikus magyar irodalomban

Szekcióelnök: Molnár Krisztina

11:40–11:55 Balogh Piroska: „Et in Arcadia ego…”. Kert-képek a magyarországi szentimentális lírából 

11:55–12:10 Maczák Ibolya: „Egy virágos kertnek mentem…” . Tündérkertek Faludi Ferenc szemszögéből 

12:10–12:25 Granasztói Olga: Kerti séták Kazinczy Ferenccel

12:25–12:40 Onder Csaba: Mesterséges látványok (Csokonai és Berzsenyi)

12:40–13:00 Vita

 

13:00–14:00 Ebédszünet

 

14:00–15:20 A varázskert és az illúziók kertje a modern magyar irodalomban

Szekcióelnök: Kondor Péter János

14:00–14:15 Buda Attila: Tétovázó megfutamodás és kerthalál (Babits Mihály: Hatholdas rózsakert)

14:15–14:30 Major Ágnes: A kert mint a diszharmónia tere (Csáth Géza: A varázsló kertje, Történet a három leányokról)

14:30–14:45 Bartal Mária: Kertek Weöres Sándor Tűzkút című kötetében

14:45–15:00 Osztroluczky Sarolta: Kertek keretben és keretezetlenül (Babits, Nemes Nagy, József Attila, Simon Márton)

15:00–15:20 Vita

 

15:20–15:40 Kávészünet

 

15:40–17:00 A közelmúlt kertjei öko- és biopoétikai, illetve antropocén szemléletben

Szekcióelnök: Aczél Gábor

15:40–15:55 Hódosy Annamária: Juhász Ferenc ökopoézise

15:55–16:10 Smid Róbert: Elkerített testek a szikföldön (Borbély Szilárd: Bukolikatájban)

16:10–16:25 Ágoston Enikő: A Zártkert kinyitása (Térey János: Zártkert)

16:25–16:40 Pataky Adrienn: „Nem olvadtunk a kertbe mégsem”. Nemes Nagy Ágnes és a kert 

16:40–17:00 Vita

 

További információ és az élő közvetítés linkje itt:

https://irodalmimagazin.hu/