Hubay Miklós: „Elnémulás" című drámájának keresztmetszete

Időpont
A debreceni Csokonai Színház művészeinek közreműködésével a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának programja
A színházban talán a legfontosabb tényező a pillanat. A meggyőződés, hogy a nézők tekintetének erőterében a színész által az akár végtelenné is tágulhat. A próbák is mind ezért. Haladni pontról pontra a szövegben, és beljebb-beljebb önmagunkban azokért a pillanatokért, amikor – túl a szavakon – megnyílik az a tartomány, ahol a végső mozgatók, indulatok, érzetek tanyáznak, nyelvi ösztönként és átörökített kultúraként, anyanyelvünkbe öltözötten. Minő paradoxon! Az Elnémulás mintha éppen erről szólna. Témája – a nyelvhalál – legalábbis ezt célozza. Vagy mégsem?