Érmindszenti étkezőasztal

A tárgy leírása, részletek itt:

http://szimma.hu/keszady2/htmls2/R.77.2..html

 

A pesti Veres Pálné utcai Ady-lakásban a korabeli enteriőrt alkotó, ránk maradt bútorok mellett látható néhány nem ott és akkoriban használt, de a költőhöz köthető darab, amit az emlékmúzeumot berendező kurátorok rendeztek be a kiállítási miliőben. Ilyen becses bútordarab az Ady érmindszenti szobájából származó, nagyobbítható étkezőasztal.

Ady Lőrincné mindig kiszolgálta, babusgatta az ő drága fiát, amikor Bandi vissza-visszatért a szülői házba – az egyetlen biztos ponthoz –, hogy meglátogassa idős szüleit, egyben sűrű életvitele miatt regenerálódjon.

 „Az asztalon tíz kötet könyv. Kezembe veszem a legfelsőt és meghatottan olvasom a legszebb dedikációt, amit valaha könyvbe írtak: Édes anyámnak, az egyetlen asszonynak, az egyetlen embernek, aki értem legtöbbet szenvedett, s aki bennem mindig bízott, aki engem mindig szeretett, aki nekem mindig megbocsátott.” – így emlékezett vissza Ady Mariska, Ady édesanyja.

S az ebédlőasztal kapcsán… Török Károlyné, a nagymama-nagynéni – aki ellenezte a Veres Pálné utcai lakás fenntartását, a költözést – meglátogatta Bertukáékat, hogy a „nagy művet” lássa, s néhány hetet Pesten töltött. Ő a baráti társaságokban „mindenkit megfőzött”, Csinszkának nem volt ilyen szerencséje az Ady-szülőkkel és Lajossal, Ady testvérével sem. Mindent megtett, hogy elnyerje a rokonszenvüket, de anyósával, az „Idessel” nem igazán tudott hangot találni. Sógornője ugyan „kiizzadt egy ebédet”, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem hozott számára áttörést. Később, amikor egy kisebb szélütés érte Adyt, ezért nehezére esett az írás, menye számolt be Ady Lőrincnének hosszú és részletes levelekben a hogylétükről, ám engesztelhetetlenül rossz viszonyba fordult Csinszka és az egész Ady-család kapcsolata, amikor az Ady halálát és gyors temetését tudató távirat nem érkezett meg időben Érmindszentre – akkoriban sok levél is elkallódott –, így Ides nem tudott ott lenni a temetésen, és utolsó útján elkísérni szeretett fiát. Haláláig ostorozta magát, amiért nem érezte meg, hogy nem szokásos rossz állapotban volt a költő. A szerzői- és könyvkiadási-jogok utáni, ill. a járadékok miatti hosszú pereskedés indult – ugyan az özvegy az összegek felét gesztusként átengedte – , mondván, a családot s nem Csinszkát illetik ezen összegek. Noha Bertuka az örökségének zömét Adyra és a közös otthonra költötte, őt maga ápolta; mindez nem elvitatható tőle, ahogy Hatvany Lajos „meg is védte” Ady özvegyének érdemeit:

„Márpedig Ady anyja csak szülte Adyt, nem értette, nem áldozott érte. Ez a Csinszka a vagynát, fiatal életét adta Adyért. Nélküle Ady (és ha száz szüléje lett volna is) garniban hal meg. Ez a kis szerencsétlen, hóbortos a legnagyobbat tudatosan tette, Mit tettek Lőrinc, Lajosné, Lajos? Jobb lett volna, ha a szülőknek jut valami. De ha nem jutott – nagy igazságtalanság nem történt. Ellenben nagy igazság, ami Csinszkának kárpótlásul jár.” – írta Hatvany.

Ides a nagyvilági Lédát szívesen látta a fia mellet, ezzel ellentétben ott volt a vékonyka, fiús alkatú és tapasztalatlan ifjú feleség. Mindenki teljesen más asszonyt képzelt el a nagy Ady oldalán – csipkelődtek is, ugratták a fiatalasszonyt, gügyögtek vele –, nem volt könnyű az első bemutatkozás. Adél és Berta teljesen más típusok voltak; két korszak nőideálját testesítették meg. Személyükhöz a két legjelentősebb szerelmes-ciklus fűződik. Feleség azonban csak egy nő volt Ady életében, a rövidre szabott közös életükben a menedéket biztosító, és ebben az otthonban, emléklakásban áll egy darab Érmindszent, Ady-família.