DIY Édes Anna nyomában

Tél van, bezártság, sötét. Ilyenkor érdemes felidézni a nyarat, amikor "felhő sehol. Álmos levegő nehezedett mindenre, mint nyári zivatarok kitörése előtt, mikor a szél visszatartja lélegzetét, és a természet egy óriási szobának, a fák játékszereknek, az emberek viaszbáboknak rémlenek." És elindulni Édes Anna és Kosztolányi Dezső nyomában, hogy meglessük a százéves krisztinai polgárok mindennapjait. Online virtuális sétánkon beleolvasva a regénybe az események helyszínei járhatók végig.

A séta ide kattintva érhető el.

 

Az alábbi linkekre kattintva a séta egyes, tematikus állomásaira ugorhatunk.

 jel alatt a sétához kapcsolódó aktivitásokat próbálhatjuk ki.

 

1. Sétánk bevezető állomásán megfigyelhetjük Kun Bélát, aki repülőgépéről integet nekünk, majd szoborrá ércesedve vezényel forradalmat a Vérmezőn, és meghallgathatjuk Kosztolányi Dezsőt arról, mi szándéka is volt tulajdonképpen a regényével. Az égen elcsíphetjük az Édes Anna hangoskönyvét és digitális szövegkiadását is.

2. A Mikó utca sarkán megállva beköltözhetünk Vizyék házába, és néhány más aktivitás is vár bennünket.

3. Márai Sándor egykori lakhelyén megfordulva megtudhatjuk, ki is volt a valódi Édes Anna…

4. Kosztolányi Dezső otthona hűlt helyén tett látogatásunkon Somlyó Zoltán, Kosztolányiné és maga Désiré kalauzolnak, majd elhangzik néhány vers is.

5. A Horvát-kertben is szétnézünk, visszaálmodjuk a 100 éves kávéházak, vendéglők, a Nyári Színkör világát. A Philadelphiából kiszűrődő zenére dalba foghatunk, táncra is perdülhetünk.

6. A Krisztina téri templomnál mi magunk is a történelem szemtanújává válunk, ha átéljük a híres „Krisztinai ellenforradalmat”. Vigyázat, aktivitás!

7. Utolsó állomásunkon a Tabán girbe-gurba utcácskáin talán végre elénk jön Édes Anna is a maga emberi valójában.

 

 AKTIVITÁSOK 

  1. Pillanatfelvétel

Vajon mi adja egy városrész hangulatát, jellegzetes kultúráját, atmoszféráját? Az épületek és utcák? Az itt élő emberek? A hagyományok? Hová enyészik mindez egy-egy korszak elmúltával? Készítsetek jellegzetes fotókat otthonotok környékéről, kedvenc városrészetekről vagy olyan helyekről, ahol sokat jártok! Képzeljétek el, hogy egy időkapszulába zárjátok, amelyet csak 100 év múlva fognak kinyitni. Alkossátok meg úgy a képeket, hogy minél inkább közvetítsék az adott városrész atmoszféráját!

 

  1. Mondd meg, hol laksz és megmondom, ki vagy?

Képzelj el egy házat, amelyben azok az emberek élnek, akik mindennapjaidat benépesítik - családtagok, barátok, munkatársak, iskolatársak, szomszédok, ismerősök... - Milyen lenne a ház? Ki hol lakna benne? Milyenek lennének a lakásaik? - Ha végiggondoltad, fogalmazd meg részletesen, írd is le, vagy akár rajzolj! Sok minden útközben derül ki. - Milyen szimbolikus, átvitt értelme van a házban való elhelyezkedésnek, a lakás jellegének, méretének? Hogyan állítható ez párhuzamba a társadalmi státussal és az emberi jellemvonásokkal? Jellemző ez az általad megalkotott házra is?

 

  1. A történelem szemtanúja.

Hogyan látják - vagy nem látják - a történelmet az események belsejéből a regény szereplői? Könnyű megítélni szűklátókörűségüket, de vajon mi jobban átlátjuk a minket körülvevő eseményeket? - Eszedbe jut olyan esemény, amelyet átéltél, és történelmi jelentőségűnek bizonyult? Megváltoztatott dolgokat a tágabb környezetedben? Határpontnak tekinthető? Vagy Te annak érezted? Ha igen, meséld el, vagy még inkább, írd le egy-két bekezdésben! Először úgy, mint szemtanú, azt, amit átéltél. Másodszor azzal a tudással, amit azóta szereztél az eseményről. Könnyű elválasztani a kettőt? Már akkor is sejtetted, mi lesz az esemény jelentősége?