Ady Endre íróasztala II.

A tárgy leírása, részletek itt:

http://szimma.hu/keszady2/htmls/R.83.1..html

 

Az Ady-hagyaték három íróasztalt tartalmaz: egyet Nagyváradon őriznek, amit Ady a Nagyváradi Napló szerkesztőségben használt, és kettőt a Petőfi Irodalmi Múzeum; Ady Lajosék Lövőház utcai lakásában a költő számára kialakított kis szobában levőt, valamint a Debreczen című lap szerkesztőségében használt darabot, ami most a pesti Veres Pálné utcai hajdani Ady-lakásban kialakított Emlékmúzeumban került kiállításra. A Csinszka-örökségbeli közös otthon Ady-szobájában „az ablak előtt sarokra állított íróasztal” – ahogy Bölöni György visszaemlékezésében említi –, sajnos nem került elő. Ady Berta apjának egykori (háló- és dolgozó)szobáját kapta, aki ezt használta, amikor Pestre szólították az ügyei. Érdekesség ez, mert, ha tetszik, a helyére emelte Bandit, ahogy az a tény is különös egybeesés, kapocs, hogy az ügyvédként nem praktizáló (Ady abbahagyta a jogi tanulmányait), földbirtokos, miniszteri tanácsos, országgyűlési képviselő Boncza Miklós által alapított Magyar Közigazgatás szerkesztősége működött a többi szobában. A költő Ady publicisztikája legalább annyira jelentős, mint maga a költészete. Több városban és több szerkesztőségnek dolgozott – ily módon újságíróként volt ingyenes utazásra jogosító vasúti bérlete, ami lehetővé tette számára, hogy szabadon mozoghasson országhatáron belül.

Élénken érdeklődött a magyar közügyek iránt; annak visszásságai nyomasztották, a nemzet sorsa aggasztotta. A sötét fellegek egyre inkább maguk alá temették a háborúellenes Adyt, tehetetlen kétségbeesés fojtogatta, elborzasztotta a világ felfordulása. Meg volt győződve a magyar-román megbékélés fontosságáról, e nélkül nem lehet. Figyelemmel kísérte a román politikai és szellemi élet eseményeit is, így került kapcsolatba Octavian Gogaval, aki mint költő és publicista, később politikus az értelmiség egyik nagy tekintélynek örvendő vezérének számított, és nagyra becsülte Ady költészetét, fordított is tőle verseket, sőt lefordította Madách Az ember tragédiáját. Nézőpontjaik idővel egyre inkább eltávolodtak egymástól. Ady halála után ő vette meg Csinszkától a csucsai kastélyt és birtokot. A kis ház, ahol Berta gyermekkorát töltötte, majd egy darabig Adyval élt, emlékhely lett.

Az I. világháború kezdete egybeesik Ady és Berta – hosszas levelezést követő – első találkozásával, gyors eljegyzésével, valamint a beleegyezését megtagadó Boncza Miklóssal szembeni küzdelmük időszakával, de végül 1915 tavaszán egybekeltek. Alig telt el egy kis idő, kezdetét vette a katonai sorozási behívótól való rettegés, és a felmentésért folytatott küzdelem, intézkedési mizéria. Ady idegei pattanásig feszültek, „csak itallal lehet féken tartani” – írja Csinszka. Magas ideglázban gyötrődött, félt, érzékeny volt; még a legkétségesebb időkben is azt mondta:

„hogy Ő egy lépést sem tesz felmentéséért. Ha ő nem érték a nemzetének, magára vessen az, aki ilyen hitványul veszni hagyja.” – jegyzi le visszaemlékezésében Csinszka.

Ady idegállapotán túl az alkalmasság kérdésével kapcsolatban: erősen közellátó volt, de hiúságból nem hordott szemüveget, ezen felül a vérbajt akkoriban higannyal gyógyították, ami tönkretette a fogait, amúgy is rendezetlenek voltak, arany fogpótlása volt. Hovatovább a nagykárolyi diákévek alatt történt, hogy egy téli napon csónakázott a barátaival, és felborultak. Ekkor szerzett reumás betegségéből kifolyólag később is ízületi fájdalmak gyötörték, néha alig tudott talpra állni. Ezzel magyarázható, hogy nehézkesen járt, emiatt nem is igen szeretett gyalogolni.

Felesége kezébe vette az ügyet, kijárta a felmentést, legalább egy fél évre, ám a költő továbbra is rettegésben élt. Igaz, Bandi szeretett a csucsai birtokon időzni, azonban a háború miatt a falu elszigeteltté vált, a közlekedés és a hírek áramlása akadozott, nehézkessé vált, és ilyenkor börtönnek érte Csucsát, az életét pedig elviselhetetlennek. Önpusztítón „menekülőre fogva” a literszám legurított borral magatehetetlenre itta magát. Javában zajlott még a háború, amikor 1917 őszén Pestre költöztek a megörökölt háromszobás lakásba.

Ady újságíró-szenvedélye révén nagy hírfogyasztó volt, ám az I. világháború eseményeiről szóló tudósítások jócskán meggyötörték az amúgy is rossz idegeit, ezért az őt féltő, óvni próbáló Csinszka próbálta távol tartani az újságoktól – nem is az alkoholtól, cigarettától vagy a nőktől tiltotta, mint azt gondolnánk –, de Ady a cselédet, Vonyicát állandóan kérdezgette, megszerezte-e már a legfrissebb lapokat? Amikor a spanyolnátha-járvány áldozatául esett Kaffka Margit és kisfia halálhíréről cikkeztek, Csinszka eldugta az újságokat, túl nagy megrázkódtatás lett volna ez a költőnek, aki oly nagyra becsülte őt. Persze, nem sokáig tudta halogatni az elkerülhetetlent. Bandi nem akart hinni a szemének, dermedten betűzgette, fájdalmában le akart ugrani az erkélyről.

Az 1918-as évben Ady már csak árnyéka volt önmagának. Állapota rosszabbra fordult, amikor novemberben kisebb szélütés érte; beszéde akadozott, reszkető kézírása, hogy a betűket már alig tudta rajzolni dühítette és elszomorította. Szellemileg friss volt mind ez idáig, de a „személyiségbomlás megnyilvánulásai” – ahogy Dénes Zsófia írja, megmutatkozni látszottak. Felköltözött hozzájuk Csinszka erdélyi zavargásoktól félő nagymamája – akit az ápolásban már gyakorlott Bertuka az 1920. áprilisában bekövetkezett haláláig gondozott (Márffyhoz ez év nyarának végén ment hozzá, a lakást eladta, a Dráva utcába költözött új férjéhez). A háború miatt a központi fűtés akadozott. Mindnyájan megbetegedtek. Spanyolnátha. Ady tüdőgyulladás kapott, januárban válságossá vált az állapota, ezért beszállították a Liget Szanatóriumba.

A legyöngült szervezetet és kimerült idegeket képes volt teljesen felemészteni a jussáért ácsingózó Ady Lajos, a költő saját édes testvére, aki a végsőkig zaklatta bátyját, követelőzött, hogy intézkedjen befolyásos barátainál, egyre csak sürgette, hogy azok főispáni, kormánybiztosi állásba juttassák. Elmegyógyintézettel fenyegetőzött, Ady pedig rettegett az őrültekházától, ingerlékenység és apátia váltakozott benne. Többféle betegséggel sújtott szervezete – a gondos ápolás ellenére – nem bírta tovább, rövidesen, 1919. január 27-én elhunyt. Az előző napon Ady a következőket mondta: „…Csinszka, már te se tudod megfordítani a dolgokat…”