A 2017. évi pályázat eredménye

A 2017. évi Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjpályázat eredménye

Közlemény

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott ösztöndíj havonta 100.000 Ft, amit egy éven keresztül, január és december között folyósítanak 13 sikeres pályázónak. A 2017. évre 116 pályázat érkezett be, melyek közül 5 nem felelt meg a pályázati kiírás feltételének.

A bírálóbizottság (tagjai: Csepregi János /Fiatal Írók Szövetsége/, Erős Kinga /Magyar Írószövetség/, Gaborják Ádám /József Attila Kör/, Horváth Györgyi /JAK/, Neszlár Sándor /FISZ/, Szilágyi Zsófia /Szépírók Társasága/, Zsille Gábor /Magyar Művészeti Akadémia/) a benyújtott dokumentumokat megvizsgálva és értékelve 111 érvényes pályázatot bocsátott szavazásra. A kurátorok a döntéshozatal előtt nyilatkoztak érintettségükről (ezekben az esetekben nem vettek részt a szavazásban). Az érvényes pályázatokat a kuratórium egyenként tárgyalta meg. Az első körből egyszerű többséggel 32, a másodikból 21 pályázat jutott tovább.

 

Ezek közül – mindegyik pályázatot újra megvitatva, további körökben lefolytatott alapos vitát követően – a kuratórium az alábbi pályázóknak szavazott meg ösztöndíjat a 2017. évre:

 

  1. Dékány Dávid Dolgok C-hez c. verseskötetéhez
  2. Hermann Veronika Az identitás performatívumai a kortárs magyar prózában c. tanulmányához
  3. Horváth Előd Benjámin (Horváth Benji) Magyar átiratok c verseskötetéhez
  4. Juhász Tibor A Salgó blues – Jegyzetek egy szociográfiához c elbeszélésfüzérhez
  5. Lengyel Zoltán az Argo Navis c. regényéhez
  6. Makai Máté A szabadúszó c. regényéhez
  7. Nagy Márta Júlia A cselédlány országa munkacímű verseskötetéhez
  8. Pataki Viktor Oravecz Imre lírájának poétikai problémái c. tanulmányához
  9. Sepsi László Höksring  c. regényéhez
  10. Szarka Károly Az én hibám c. regényéhez
  11. Tóth Tünde A marxista irodalomkritika és irodalompolitika értelmezése biografikus– és irodalomtudományos munkákban c. értekező prózájához
  12. Dr. Varga Zoltán Irodalmi adaptációk a magyar animációs filmben c. tanulmányához
  13. Závada Péter Roncs szélárnyékban munkacímű verseskötetéhez.

 

 

A kuratóriumi ülés jegyzőkönyvét, az idei évre vonatkozó Pályázati felhívás szövegét, a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj működési szabályzatát és a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj elbírálására felkért szakmai kuratórium működési szabályzatát a csatolmányokban olvashatják.

 

2017. március 17.

 

Petőfi Irodalmi Múzeum