Testvére

Molnár Erzsébet (1881–1972)

Húga, Neumann Erzsébet 1881. március 15-én született. Bátyja iránti ragaszkodása jeléül vette fel a Molnár nevet. Közös sorsukról szól regénye, a Testvérek voltunk. Élete végéig az édesapja által építtetett József körúti házban élt, 1972-ben halt meg .
 
„[Apánk] elvitt minket egy fényképészhez, akinek a sarkon volt a boltja, és levétetett. Mint két galamb, úgy ölelkezünk ezen a képen, de alig tette ki lábát hazulról apa, már verekedtünk.”
 
(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk)
 
*
 
Böskének és Ferinek még két testvére volt, akik korán meghaltak.
1876 szeptember 13-án született meg a család első gyermeke, László, szelíd szőke kisfiú, épp ellentéte a fekete hajú, eleven öccsének, Ferinek. 1879-ben halt meg, sokáig emlegették, halálát nem tudták feldolgozni.  A negyedik gyermek, Mariska 1895-ben halt meg.
 
Mama nem engedte, hogy Mariska haláláról neked írjanak, mert félt, hogy ott messze idegenben nyugtalan leszel.”
 
(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk)