Dobos Dani

Áts Ferenc kapitány naplója
 

1889. március
 
Hétfő
Kell egy grund. Mert nekünk kell egy hely, ahol tudunk labdázni. Az őr tegnap sem engedte, hogy a Füvészkertben métázzunk. Ma elvettem a Pál utcaiak zászlaját. Bebizonyítottam, hogy gyávák és gyengék. Tehát nem érdemlik meg, hogy saját grundjuk legyen. Mi, vörösingesek elvesszük a grundot, mert mi erősek vagyunk és megvédjük azt. Belopóztam a Pál utcaiak grundjára ebéd után, felmásztam a legnagyobb erődre és letörtem a zászlót. Hirtelen megjelent egy kis vézna gyerek. Felmászott az erődre, de megijedt tőlem és elszaladt. Gyávák! Kaptam egy üzenetet, valami Geréb Dezsőtől, aki velünk akar találkozni. Vajon mit akarhat?
 
Kedd
Ma eljöttek a Pál utcaiak a Füvészkertbe. Először Geréb jött és elmondta, hogy át akar állni. Nem őt választották elnöknek. Megismertük a grund gyenge pontjait és megígérte, hogy számíthatunk rá. Tényleg számíthatunk rá? Hiszen áruló. Majd meglátjuk. Holnapra kitalálom a haditervet és közlöm a csapattal. Leraktuk a fegyvereket a fegyvertárba, és mire visszajöttünk, kialudt a lámpa.
Eloltották a Pál utcaiak és hagytak egy feliratot – Itt jártak a Pál utcai fiúk! Ez egy bátor cselekedet volt tőlük. Nyomukba eredtünk, de nem találtuk őket. Szebenics látta, ahogy kiosonnak az üvegházból.
 
Csütörtök
Ma este ismertettem a haditervet a csapatommal. Geréb megvesztegette az őrt. Ennek nem örültem, mert ez nem a mi módszerünk. Mert mi, vörösingesek, nem félünk senkitől. Történt más is. Egyszer csak lemászott a fáról a kis Nemecsek. A fán rejtőzködött és hallgatózott. Kihallgatta a beszélgetésünket – megismerte a haditervet. Ezen kívül visszalopta a zászlójukat is. Ez a kis, vézna Pál utcai fiú idejön a mi táborunkba, kihallgat minket, visszalopja a zászlót. És ide mer jönni közénk, az ellenség táborába egyedül! Ez igen! Bátor fiú. Közénk való. Felkínáltam neki a lehetőséget, hogy álljon közénk. De ő visszautasított. Kár. Ez volt az első alkalom, hogy hívtam valakit. Mindegy. Viszont meg kell mutatnom a csapatomnak, hogy büntetés jár azért, ha a vörösingesek ellen tesz valaki. Ilyen kis gyereket nem lehet megverni, ezért megfürdött a tóban. Némán tűrte. Először kinevettük, mert olyan volt, mint egy béka. Geréb meg is kérdezte tőle, hogy jó volt-e fürödni. Erre azt válaszolta, hogy jobb, mint elárulni a barátait. Csend lett. Tényleg. Igaza van. Nagyon bátor fiú, mikor elment, tisztelgést parancsoltam az őröknek. Viszont ez a Geréb tényleg áruló. Hogyan is állhattunk össze vele? Elment Ő is. Neki nem járt tisztelgés. Kiderült, hogy a két Pásztor einstandolt. Megszegték a tilalmamat, nekik is fürdés járt.
 
Péntek
Geréb nem is áruló. Csak kémkedett a Pál utcaiaknak. Eltűnt a Pál utcaiak zászlaja és a gyűlésen nem jelent meg Geréb. A haditervet taktikai okokból mégsem változtatjuk meg, mert nyilván azt hiszik, hogy megváltoztatjuk.
 
Szombat
Ma hadüzenetet küldtem a Pál utcaiaknak. A két Pásztor meg Szebenics ment követségbe. Azt hallottam, hogy az a bátor kisfiú, Nemecsek beteg lett. Ezért a Pásztorékat elküldtem beteglátogatóba. Remélem, hamar meggyógyul. Hiba volt a vízbe dobni, lehet, hogy ettől betegedett meg.
 
Vasárnap
A háború napja. Kudarcot vallottunk, elvesztettük a csatát. Ma nem tudok többet írni.
 
Hétfő
Ma meghalt Nemecsek. Torokgyíkja volt. Nagyon, nagyon sajnálom. Tegnap este elmentem meglátogatni őt. Nagyon rosszul volt már akkor is. Lecsaptak a vezéri posztról, mert elvesztettük a háborút. Kudarcot vallottam. Nagy veszekedés volt, mindenki kiabált. Az idősebb Pásztor lett a vezér. Ezután otthagytam őket és eljöttem.
 
1889. április
Ma a Pál utcában jártam. Beépítik a grundot. Hiába harcoltunk. Nemecseket nem felejtem el, amíg élek.
 
 
 
Készítette: Dobos Dani