// Szegedi Panna Réka

Gyertyák
Hogy mik vagytok?
– tehetségek,
géniuszok.
És mik lesztek?
– festők, szentek,
költők, írók,
muzsikusok.
S én mi vagyok?
– csak én vagyok.
És mi leszek?
– árnyék leszek,
s nem elnyelem, 
felemelem
fényeteket.
2020. 08. 26. Kapolcs (Kapolcska nyári tábor, Boros Misi szólókoncertje közben/után)
 

Ősz

Áprilisban született,

és teljesen átlagos volt. Kiskert.

Az arcára már alig emlékszem,

annyi volt neki, túl sokat volt velem,

nem tudok választani.

Mikor nevetett, mint két rizsszem

kukucskáltak cseresznye-ínyéből

félig kinőtt metszőfogai.

Belázasodott tőlük, fájt,

nagyon fájt, üvöltött, toporzékolt,

dörömbölt a hajópadlón, telebömbölte

a fűzöld szőnyeget a nagyszoba közepén,

vártam, vártam, hogy majd

gyöngyvirágok nőnek ki belőle.

Az ínyébe nőttek jövőre mind.

Nyár jött és felhők és sugarak, és

a felhőkre fektették hófehéren;

haja úgy terült szét a csomós párna

szürkülve foszló huzatán, mint

fűzgallyak árnyékai, ha a fa

vízbe dől. Lassan

távolodott,

fogyott,

merült.

Végül elsüllyedt. Fölé fagyott a víz.

Tegnap sétáltam egyet a lakótelepen.

Bágyatag volt a fény; 

ilyenkor minden reggel délután van.

 

Néhány szomszéd gyerek a házak között

csatangolva a gesztenyét szedte.

A szemei gesztenyék voltak.

Belegázoltak az avarba. Volt, hogy

fölrúgták a levelet egészen addig,

hogy elérte a nap,

ott megvillant,

fölizzott,

majd feketén zuhant vissza a földre. Ráfagyott.

A haja dús volt, fémesen csillogó,

arany, réz, bronz… – A fakó fehérségben

csak néhány vékony, rozsdás huzal.

Most ősz van, de ő nem lesz ősz soha,

tél hajtott ki a hajhagymáiból.

A szomszéd gyerekekre gondolok,

mikor már a jébetűt tanulják,

tavasz lesz megint, és

gyöngyvirág. Övé lesz az összes, és mégsem.

Aurórának hívták; most ment volna iskolába.

2020. szeptember 26. Gyula