Mézga család a Sarkvidéken
Szétszaladt fagymorzsák a padlón.
Gurulásuk kék útján másnap
kihűlt nyomaid nyalogatnák,
ha hagynám, hogy magával
rántson létezésed a Sarkvidék
tükrös jegébe. Dérkaláccsá
fagyasztja mondandóm a mínusz,
boros leheletté csorbítják
nyögéseim az élek.
Szemem közé karcolt korcsolyával
mormolom az abszint-panzió mantráit,
befűteni félek.
Szolgatest
Azt hisszük ural minket
a lélek, de még egy náthának
sem képes parancsolni. Robbanás
szerűen hagyja el elmémet a
téboly, endorfin nélkül csak
mélységekbe zuhanok. Az oxitocin
tartja össze a szálakat, szövi sejtjeink
egybe. Mégis csilláron függő
kosárpalánk az élet. de zsákolás
helyett, duplán blokkol az ösztön.