Sötét seb

neked bánkódó bölcsessége

hang, amely Célia

kertjében meglepte alva a küszködőt

neked hárfahang, ha sötétlő

ha világos, neked sirató hanyagolt világa

földön fekve hanyatt e keserű

kímélt szerelmes, hámjaid

homályából neked kímélő

kámzsás törődöttség, neked kelepcét

átfutó ép szem, s a félénk, sudár láb

a föloldó könny, mért seb e távolodásban

neked tévedőt a tévút elől

visszaölelni tudó test, neked reményhez

gyűrődő ifjú arc, neked a szellem