Részlet a Süniverzum című mesekönyvből

Akármilyen halkan haladtak, az őrök meghallották közeledésüket, és azonnal jelentették a kövér, hidegszívű, nyákosbőrű varangykirálynak, Varkocsnak, aki éppen a vécében kialakított tróntermében üldögélt.

– Behatolókat észleltünk, főundorítóságod – vartyogták az őrök kórusban. – Mit tegyünk velük?

– Azonnal végezzetek a disznókkal!

– Mármint a sündisznókkal – javította ki az egyik őr, de azonnal megbánta szemtelenségét.

– Azok is disznók! De még mekkorák! Te meg ne merészelj még egyszer kijavítani engem, mert megcsókoltatlak egy szép lánnyal és jóképű herceg lesz belőled!

– Csak azt ne! Én szeretek ronda lenni. Soha többé nem feleselek fővaracskosságoddal!

– Biztos, hogy minden gesztenyefát kivágtatok? – vartyogta Varkocs, és nyögött egyet.

– Kivágtuk az utolsó csemetéig!

– Remek, a boszorkány elégedett lesz.

Varkocs hangos reccsentések kíséretében felkelt a trónszékből, ami nem más volt, mint egy régi, vízköves vécécsésze:

– Veletek megyek! Már úgyis végeztem… Valaki húzza le utánam!

– Enyém lehet a megtiszteltetés? – lihegte az egyik őr.

– Tegnap is te húztad le, most én vagyok soron! – ellenkezett a másik.

Mindketten elkapták a vécéláncot és addig rángatták, amíg el nem szakadt.

– A gombák biztonságban vannak? – nézett rájuk résnyire húzott szemmel Varkocs. – A behatolóknak nem szabad leérniük a pincébe, mert felfedeznék őket.

– Biztonságban vannak, királyom – felelték az őrök.

A varangyok kiugráltak a trónteremből és szembetalálták magukat Lonccal, akiben egyre jobban dagadt a harci vágy.

– Szóval ti vágtátok ki a gesztenyefáinkat? Most megtudjátok, milyen érzés! – rontott rájuk a harci baltáit forgatva a tanítvány. A békák nézték egy darabig, aztán ahelyett, hogy a saját bárdjaikat használták volna, amivel lekaszálták néhány órával azelőtt a sünök féltett és szent gesztenyefaligetét, inkább hátat fordítottak Loncnak, hogy bevessék a varangyok ősi, kipróbált fegyverét, vagyis egész egyszerűen: szembepisiljék.

 A tűzoltók tömlőjét megszégyenítő erősségű, maró és vastag sugárban spriccelő lé váratlanul érte a tanítványt. A szeméhez kapott, és elejtette harci baltáit. Szerencsére Porcsin tudta a dolgát. Felemelt pajzzsal Lonc elé ugrott, és megvédte a sugártól. Sündörgő gyorsan elhajította a lándzsáját, ami az egyik őr fenekébe fúródott. A varangy felkiáltott és jajgatva elugrált. A vadonjáró elkiáltotta magát:

– Hűséges!

A lándzsa visszarepült gazdája kezébe. Felemelte, hogy újra elhajítsa, de a második őr jobbnak látta, ha nem várja meg, amíg ő is kap egy lándzsát a fenekébe, és menekülőre fogta a dolgot.

A varangykirály testőrök nélkül maradt, és meglepetten pislogott.

– Miért vágtátok ki a sünök ligetét? – tette fel Daróc a legfontosabb kérdést, amire mindenki nagyon szerette volna tudni a választ.

– A boszorkány kívánsága volt.

– Szóval neki dolgoztok.

– Én nem dolgozom, csak a testőreim – kérte ki magának a feltételezést a varangykirály. – Szorcilla régóta le akar győzni benneteket, de tudja, hogy amíg gesztenyepürétek van, addig nincs esélye.

– Mindent értek! – csapott homlokára Sündörgő. – A boszorkány azért rabolta el Bogyót, hogy ne járhassak a fejszecsattogás végére, és ne akadályozhassam meg a pusztítást. Amíg a kiszabadításával voltunk elfoglalva, ti nyugodtan dolgozhattatok.

– Ne aggódjatok, nem hagyjuk parlagon a ligetet – brekegett Varkocs. – A boszorkány kérésére beültetjük gombával.

–  Milyen gombával?! – kérdezte aggódva Porcsin.

– Olyanokkal, amiket a pincében nevelünk – szólta el magát a varangykirály. – Ezt nem lett volna szabad elárulnom. Kicsúszott a számon. Tudjátok, olyan nagy és csúszós a szám, hogy sokszor olyan szavak is kicsúsznak belőle, amiknek nem kéne. Most már mindegy. Mivel úgy látom, hogy ti vagytok az erősebbek, úgyis megadom magam. Született megalkuvó vagyok. Ez is a teljes nevem: Megalkuvó Varkocs. Csatlakozhatok hozzátok? Akármilyen szerény állással beérem. Lehetnék mondjuk vécésbácsi… Számomra az lenne az álommeló.

 

(2019)

Megszólaló: 
Acsai Roland