Négy mondat a hegyről, a tóról

Megszólalók, közreműködők

Azt kéne látnom, ami előttem van, de nem azt látom,

hanem valami egészen mást, azt, amit képzelek.

Szorosan a kövekhez tapadnak, nem fölfelé,

hanem vízszintesen terjeszkednek, talán mert

agyonnyomná őket az ég, a nagyon közeli

ég, a kúszófenyők térdig érő erdői kétoldalt az út mellett,

talán az ég súlya miatt, inkább tényleg lapulni,

szorosan a kövekhez, arccal a kőnek.

Nem lehet felbecsülni a távolságokat, a közel

nem közel, a távol nem távol, az itt nem itt, az

ott nem ott, nem távolodom és nem közeledem,

nem érek oda és nem hagyom el, csak megyek

és figyelem, ahogy nem mozdulok el.

A szél teste a tó, ahogy testté lesz a szél, a tó felszínén,

az üresség a teste, az üresség a fodrozódások közeiben.