Mikor kormozva csonkig égnek

Mikor kormozva csonkig égnek
gyertyái a bitang határnak
mikor az édes semmiségek
szétzüllenek s új rendbe állnak
mikor a forgó porgomolyból
a hatkor még hályogos égalj
lapján egy hangra visszafordul
az egyetlen-test seregélyraj
 
mikor rekedtre vált az ünnep
részeg kedve mikor a vásott
szövedéken már szembetűnnek
a kopások a szakadások
mikor komorabb napra készít
a reggel s görcsösen köhögve
valami jármű elenyészik
a rothadt cefre szagú ködbe
 
mikor még szinte észrevétlen
foltokban érdes pikkelyekben
kiütközik a szép szeméten
valami jóvátehetetlen
s a szeszélyes mintájú forma
felfedi az élesre ajzott
tekintetnek gyorsan romolva
a pontos vékony szálú rajzot
 
mikor a szín a fény az árnyék
az anyag szaga íze nedve
bekerítve és fenyegetve
csak mondja mondja a magáét
mikor a fák még lobbanékony
hevükben megmeredve állnak
mikor a nyirkos hasadékon
minden az érett magra árad
 
mikor vékony álmában odva
melegében mindenre éber
érzékeivel ösztönével
figyel a készülő zajokra
amikor álmában az állat
megérzi közelét a teste
éjszakájában tévedezve
az övénél nagyobb halálnak
 
(1975)
Megszólaló: 
Lator László