Megtanulni élni

0:00
0:00

Most, hogy megszűnt a két világrendszer csatája,
ledőltek a falak,
kinyíltak a kapuk,
s tapsolhatunk,
hurrá, nem sikerült egy jobb világot építenünk,
nekünk legalábbis nem,
nem igaz, hogy lehet másképp is,
velünk legalábbis aligha,
most, hogy felszabadultunk ez alól az egész alól,
a keresztünk alól,
a diktatúránk alól,
a fél életünk alól,
két kutya rohan egymás felé a mezőn,
farkuk győzelmi zászló,
orrlikaikban extázis és rémület vegyüléke,
vajon mit találnak majd egymás hátuljában?
Akármit,
most már nem halogathatom tovább,
most már igazán meg kell tanulnom élni,
hát nem?
Végül is tudok evezni, úszni, fára mászni,
megtanultam autót vezetni,
elboldogulok a mosógéppel,
egyszer szorult helyzetben egy kódrendszerű
csomagmegőrzőben hagytam a csomagomat,
és ebből se származott semmi bonyodalom,
ha felvisznek egy akármilyen magas hegyre,
lesíelek onnan egész jól,
nem mint a Zurbriggen, de egész jól,
szívós vagyok, ha szorgalmas nem is,
egyetlen hatalmas elszánással
meg tudom tisztítani mindkét szobában az ablakokat,
valamikor le tudtam vezetni a gömb térfogatát is,
épp élni ne tudnék megtanulni?
A kis dolgokkal fogom kezdeni,
fokozatosan haladok
a kis dolgoktól a nagy dolgok felé,
annyit iszom, amennyi jólesik, nem többet,
nem izgulok, nem idegeskedem,
nem vigyorgok fölöslegesen,
nem esem depresszióba,
nem, mert nem javít a közérzetemen,
és megtalálom a helyes arányt
aktivitás és passzivitás között,
de előbb a kis dolgokkal fogom kezdeni.
Ha rám mosolyog egy nő,
nem kötöm vele össze rögtön az életemet,
ha szeretem, összekötöm,
mi történhet?
de ha szoros, meglazítom,
ha laza, megszorítom,
de ha nem érzem jól magam, nem esem kétségbe,
tudatosan törekedni fogok néhány dologra,
hogy jól érezzem magam,
ne túl jól, de elég jól,
reggel kelek, este fekszem,
de nem túl korán,
olyasformán, mint most, csak tudatosabban,
amin nem kell, nem fogok változtatni,
kerülni fogom a felesleges szabályokat,
nem szabom meg, hogy egy nap hány cigaretta,
mindazonáltal nem fogom szándékosan gyilkolni magam,
szokásaim lesznek! – vannak,
de ügyelni fogok rá, hogy ne legyek a rabjuk,
lehet, hogy veszek egy kutyát, de lehet, hogy nem,
láncot rá biztos nem,
az embereket szeretni fogom, de csak módjával,
de hogy fogom szeretni őket?
hogy kell szeretni őket?
Előbb a kis dolgokkal fogom kezdeni,
és ha észreveszem, hogy fütyörészek, hát istenem!
ha nem, hát nem,
készséges leszek, de ha kell, undok,
az nem lehet, hogy ne tudjak elég undok lenni!
persze mindent a kellő helyen,
erre nagyon oda kell figyelnem,
oda fogok figyelni,
hogy ne legyek se túl szórakozott, se túl pedáns,
se túl őrült, se túl normális,
se arany középutas ne, az se!
A kis dolgokkal fogom kezdeni,
nem leszek maximalista,
megőrzöm a hidegvéremet, a humorérzékemet,
de csak egy bizonyos határig,
az embernek legyenek határai!
lesznek – vannak,
Kelet-Európában nyugat-európai,
Nyugat-Európában kelet-európai,
ettől nem esem kétségbe,
nem bújok ki a bőrömből,
nem robbantom fel a világot,
én nem, sajnálom,
tudom, hogy ez opportunizmus,
de csak fokozatosan haladok,
előbb megtanulok élni,
és ha már megtanultam,
akkor is kerülni fogom a nagy szavakat,
lehet, hogy fellőnek a világűrbe,
ha nem muszáj, inkább ne,
de ha muszáj, ha fellőnek,
és nem öntözhetem tovább a yukka pálmámat,
akkor is azt fogom mondani a kedvesemnek,
hogy öntözze tovább a yukka pálmámat,
ha már mindenképpen fellőnek, 
ha már megtanultam élni.

1990

Megszólaló: 
Kántor Péter