Kenyércédulák, Vasárnap

Megszólalók, közreműködők

Megszólaló

Eső utáni napsütésben, de még a pára felszállása előtt

a tisztánlátás. A légközök tágulása és feljebb tekintve a magas légkör

visszafogott burjánzása, csupa eredendő színek, főleg a zöld,



az áttetsző kék és a fák virágainak szállingózó-ülepedő fehére,

a nagy egészben külön-külön is kiütköző árnyalatcsaládok,

könnyű hamistudat, hogy ezzel a testtel, mely anyaga

és formája szerint mintha föld alatti vagy korhadáshoz kötött,

mindenesetre valami sötét és titokzatos életre volna kitalálva,

ezzel itt mégis, vagy mégsem, és nincs sok különbség,

tehát hogy a maradékba való beolvadás is kárhozat

és az idegenség is csak álca, tudás és nem tudás között

nincs határ, lét és nemlét között semmi döntés.

Mert mint egy utánszínezett fénykép. Vagy előrefestett

rémálom. Órákig dőlni kardba, miközben minden lepereg,

és hirtelen langyos hőhalál. Egy telefonfülke üvegfalára vetíti

a test kártékony működése, a gyűrés, szaggatás vagy öklendezés

a szimbolikus képeket, s akkor azokban a kis eltérések,

ami számít, rettenetes bűnök és fölösleges jótétemények,

illetve ezek mindmegannyi kevercsének tetszőleges szakadékai,

míg máshol, egyszerű kombinációk alapján, egyetlen

kis sóhajjal a puszta megdicsőülés. Vagy ahhoz képest

a téveszmék és tanbecslések össznépi egyensúlya,

rejtélyes ok, kalap, esernyő, mindenki prédája,

s hogy miattuk a csillogó hasadékból nem lehet kilépni.

Nedves járdán az árnyék. Az elevenség unalma homályosítja el

a következő órák, napok és titkos szemrehányások fényét,

melyekben pedig egészen a kezdetekig lehetne követni

a gondolat fejlődését a végső testi kiszolgáltatottságig,

mint a szobákon átkanyargó cérnához tapadt port, kristálycukrot,

lepkeszárnyat. Csak gyermekgyilkosság van, az a természet,

és apa- és anyagyilkosság, az pedig a társult ösztönök

legelső parancsa. Vagy egy virágos ág körül meglátni

egy másfajta színt, az észrevétlen rezgések által barnából

és zöldből kikevert sárgát, fehérből kikevert lágy feketét,

áttetsző kékből visszamaradt áttetsző kéket,

míg el nem enyészik egymástól a sötétség és a tagadás.

 

Műfaj:  vers