Időtlen mályva

Nyaram virágos bokrát, mintha tél sem

sújtaná máskor, nem láttam enyészni,

megújulni, csak ahogy terebélye

pompáját évről évre megismétli

egyformán, mégsem unalmasan, csöndben

telítődöm az árnyas örökzölddel,

s már kezdeném a fehérszirmú verset,

de elszáll rögtön, mert folytathatatlan,

ha nincs szavam az első anyanyelvhez,

melyet a beszéd előtt megtanultam,

tétova illat csupán, illó fények,

bujócskái az áldott békességnek,

nincs eseménye, tárgya, szép csodában

rejlő talányos magunkbavalóság

föloldódása egymás mivoltában, 

páros hűségre hasonlít leginkább,

és csak kettőnkre tartozik a titka,

miért van nyitva akkor is, ha csukva.

Műfaj:  vers

Szerzői jog:  a szerzőnél