Beauséjour

0:00
0:00

                                     VIOLA:

                                     „És mit csináljak én Illíriában?”

                                     Shakespeare: Vízkereszt

 

 

Ő játszotta Violát. Földszint per egy,

Ez volt a szobaszáma. Kitüntetésből, büntetésből?

A büntetésre gondolt, rég nem járt a fellegekben.

A lehúzott redőny mögött a téli járda csillogott.

Összekucorodva a hömpölygő sötétben,

Elnézte, ahogy a szobalány kapkodva lehúzza

A régi lakó ágyneműjét − egy bőrönd is állt ott −,

S beleborzongott: náthazöld a kárpit!

Mint egy rossz álom a garniszállodáról,

Útonlét senkiföldje, mindig áthallatszik

Az időjárás a papírvékony falon.

Amikor kislány volt, a szülei színházba mentek,

És őt magára hagyták a szombat négyszögében,

Amely szobából hómezővé változott,

Terpentinszagú színpaddá, Normandiává...

„De mit csináljak én Normandiában?”

Senki nem kötött a lelkére semmit.

Mint akit vendégjátékra hívtak, de mire

Megérkezett, kihúzták a szerepét a darabból.

Mi melegítse át? A gótika lángjai,

Amelyektől pirosak az ádventi orcák;

Vagy lopjon egy parázsló hasábot, a máskor

És másnak gyújtott máglyáról, Johanna városában:

Ott áll ez az ismerős poloskafészek.

A december alagútjában, véges-végig

Hunyorgó villanykörték sorakoznak:

Zárlatos táj, mint húsz éve Erdély, a koloniál

Komforttal leplezett szegénység.

A tévében elkezdődött a kvízműsor,

És mintha abból lépne ki

A hollófekete hajú recepciós: ahogy fölvonja

Pártfőtitkárhoz méltó, vastag szemöldökét!

Csücsörítő ajka egy kiélt, fanyar

Transzvesztitáé, mikor megkérdezi,

Kér-e holnap reggelit. A látszatra adni kellett volna,

Viola mégsem kért semmit. Realista döntés.

Ellenőrizte a zárat, és leült a tükör elé.

Almaarcán elsimult az éjszakai krém,

Mint a vaj a pirítós pórusaiban.

Megszólaló: 
Térey János