Az irgalom | PIM

Megszólalók, közreműködők

Megszólaló

Nem az élő és a halott között

húzódik az árok,

csak az élő és a haldokló között.

Ahogy az élvezet a testből elszivárog,

a sajtok íze, fűszerek a szádon,

kövek egy ékszeren: Valencia,

mélyvörös fák egy Wedgwood porcelánon,

az erdőn villám jár, uramfia,

és szerenád, éjféli naplemente,

és múlhatatlan szombat délelőtt,

én ott leszek, és énvelem te,

s ahogy a vágy az ujjaidba nőtt,

és a lélekből lassan elszivárog,

ugatva légzés van csak a helyén,

az arc előtt az üres árok,

s az üres suttogás: „szegény”,

mert mélyebben vagy a bélpoklosoknál,

mert beljebb nincsenek dimenziók,

többé nem őriz senki, aki ott áll,

a horzsolt bőrön elbotlik a csók,

és csak a rózsaszínű vákuumbél

tenyészik, mint a gyom,

s a szeretetre, mely immár a múlté,

rádől az irgalom.