A gyertyák csonkig égnek újra

A világhírű, hatvan nyelven megjelent mű középpontjában a barátság, hűség és árulás nagy kérdései mellett fontos szerepet kap az író életművében is kiemelt téma: mi maradt meg a régi világból és van-e, lehet-e létjogosultsága az új világban. Konrád és Henrik furcsa, egyoldalú párbeszéde a személyesen túl a társadalom széthullását is érzékelteti és azt, hogy a "szép új világban" nincs helye a hagyományos erkölcsi értékeknek. Ezért is zárulhat a mű megbékéléssel a két vetélytárs között: a lényegben egyetértettek, mint ahogyan ugyanazt a nőt is szerették.

A mű hangoskönyv változata 2009-ben már megjelent, akkor Lukács Sándor előadásában hallgathattuk a művet, az új kiadást Epres Attila felolvasásában rögzítették.