2014 December

December

Az egykori kassai Márai emlékszoba szekretere

 

A 2014-es év utolsó ritkasága az emlékszoba egyik szép darabja; az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében a kiállítás felújítása után 2012-ben az eredeti tárgyak döntő többségének nem maradt helye a modernnek szánt kiállításban. Rovatunkban már többet bemutattunk a régi időket idéző tárgyak közül, ezúttal egy szép bútort szeretnénk közzé tenni.

 

 

A jelenlegi tárlat mai közönséget célzó látványkoncepciójával szemben az eredeti kiállítás elsősorban egy kor hangulatát idézte fel, több, a család által ideadott festmények, használati tárgyak és fotók segítségével: a látogató úgy érezte, vendég egy régi korban, melyben Márai és családja is élt. Ennek egyik szép darabja az egykor a Grosschmid-család tulajdonát képező szekreter, mely a legbelső szobában volt látható. Ki tudja, hátha egyszer újra együtt láthatjuk ezeket a becses darabokat és felidézhetjük ily módon is, hogyan vallanak egy korról, osztályról  a tárgyak.