2011 November

November

Vörös Lobogó

 


Az író életének fiatalkori fejezetéhez tartozik a Tanácsköztársaságban való részvétel, mely gyakorlatilag a Vörös Lobogó című lapba írt cikkei megírását jelenti. Sokan azonban ennél sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az itt megjelent tucatnyi cikknek.

 

 

Először 1942-ben vonták kérdőre Márait (az Egyedül Vagyunk című lap) "kommunista múltja" miatt. Ez átöröklődött az emigrációra is: a száműzetésben is többször szemére vetik cikkeit, hol ügynöknek, hol bértollnoknak nevezve őt. Az emigráns szélsőjobboldali sajtóban néhányan afölött "bánkódtak", hogy az író túlélte a háborút, és hazájától távol is kifejti bomlasztó tevékenységét. A párt hivatalos lapja, a Népszabadság, 1959-ben közöl két írást a Vörös Lobogóban megjelentek közül, ezzel bizonyítva Márai egykor helyes "irányvonalát."
Mindez a politikáról szólt, s nem foglalkoztak azzal, hogy Márai 19 éves fejjel, sok minden ellen lázadván vesz részt a kommünben, nem meggyőződéssel, pártos elkötelezettséggel. Ekkor írt cikkeit, recenzióit a Lazi kiadó által 2006-ban publikált Március című kötetben olvashatják az érdeklődők.