2010 Március

Március

A zendülők

 

Márai regénye nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg. Az életműben több szempontból is kiemelkedő jelentőségű kötet első kiadása valóságos kuriózum.

 

 

Az 1930-ban megjelent kötet az író első igazán jellegzetes műve. Adódik ez a gyermekkort és Kassát megidéző emlékekből, a lélektani elemzést sem nélkülöző ábrázolásból, a többnyire zárt térben játszódó eseményekből. Többen Cocteau Vásott kölykök című, szinte e kötettel egyidőben megjelent műve utánérzésének tartják A zendülőket, mely ellen az író többször tiltakozott Naplójában. Márai első idegen nyelvre fordított kötete is ez volt, 1931-ben jelent meg - éppen franciául.
Az első kiadás a Pantheonnál jelent meg, a borítót Berény Róbert tervezte.