Határokon átívelő irodalom

Poems of Juana Adcock and Árpád Kollár in translation

 

​Június 17-19. között műfordítói workshopot, majd a fordításokból és a tapasztalatokról nyilvános felolvasást és beszélgetést tartanak június 19-én​ 18 órai kezdettel a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A workshop témája Juana Adcock és Kollár Árpád költészete, a szakmai munkát pedig Gerevich András vezeti, a költők személyes közreműködésével. A ​három nap során a két költő verseit ​négy meghívott fordító ​magyarra​, lettre, franciára és horvátra fordítj​a​ majd, velük folyamatosan konzultálva.

A workshop apropóját az adja, hogy Juana Adcock és Kollár Árpád is a tíz kiválasztott irodalmi alkotó között van, akiket a Literary Europe Live projekt zsűrije az idei Londoni Könyvvásáron kihirdetett. A New Voices from Europe című kezdeményezés célja minden évben tíz olyan európai országból származó irodalmi tehetséget bemutatni, akiknek nincs még több évtizedes munkásság a hátuk mögött, de saját országukban már ismertek, és a zsűri véleménye szerint nemzetközi színtereken is nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot.

A Literary Europe Live az Európai Bizottság Kreatív Európa Programja által finanszírozott platform, 18 taggal. A koordináló szervezet a wales-i székhelyű Literature Across Frontiers, amely 15 éve aktív nemzetközi irodalmi projektek szervezésében. A PIM Fordítástámogatási Irodája (illetve elődje, a Magyar Könyv Alapítvány) a kezdetektől fogva partnere, a közös munka eredményeképp látogattak már brit kiadók Budapestre, támogatták magyar szerzők külföldi programjait, és idegen nyelvű folyóiratmegjelenések is köszönhetőek az együttműködésnek. Az aktuális, LEuL projekt további partnerei irodalmi helyszínek, fesztiválok (például a Hay Festival, a brüsszeli Passa Porta, vagy a berlini Poesifestival), de ügynökségek és írószervezetek is.

Jeney Zoltán, a PIM Fordítástámogatási Iroda vezetője elmondta, hogy ez egy olyan egyedülálló európai program, ami fiatal pályakezdőknek egy nagy lehetőség, hiszen ezzel őket az európai áramlásba bevonja. A LEuL 17 ország tagságával működik, többnyire irodalmi fesztiválok a tagjai, a rendezvények körforgásába is bekerülhetnek az írók. Kollár Árpád a programnak köszönhetően már meghívást kapott Lengyelországba és Skóciába is.

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/493501930841794/