a PIM
BOLYONGÓ ÜSTÖKÖS kiállításban
A Petőfi Irodalmi Múzeum e tárlata három kis teremben rendkívül gazdagon mutatja be, miként változott a Petőfi-kép az évszázadok viharaiban.
Miként alakította én-képét tudatosan a költő, majd más korok, más emberei, művészei, politikusai ? Miként alakult látnoki alakja, szimbolikus szerepe népünk történelmében, tudatunkban, s a köztudatban ?
„ A Petőfi-kultusz nem jöhetett volna létre, ha a költő nem írt volna úgy és olyan sorokat magáról, melyek később kultikusan hangzanak. Az „Ott essem el én, a harc mezején” vagy „Anyám, az álmok nem hazudnak” (Jövendőlés) nagyon-nagyon erőteljes sorok. A halála után lehetetlen volt nem a jóslatot, a váteszi hangot hallani belőlük. A szabadságharc bukása után Petőfi alakjában a magyar nemzet siratta a fiatalon elveszett fiait.” - mondta Kalla Zsuzsa az ARCpoetica című könyvéről adott interjúban, 2013-ban.
Négy évszám köré csoportosították a kurátorok, E. Csorba Csilla és Kalla Zsuzsa a termek berendezését. Petőfi Sándor születésének és halálának évfordulói a sarkalatos pontjai a kurátori koncepciónak.
Hogyan emlékeztek meg a költőről halála után 50, majd 100 év múlva ?
Miként gondoltak rá 1923-ban, s miképp 1973-ban ?
Aki eljön, nemcsak választ kap e kérdésekre, hanem egyedi és mindennapi tárgyak, nép - és képzőművészeti alkotások tárházában is bolyonghat.
A lángoszlop rendeltetésű Szilveszter két fényes szeme lobog úgy, „mint két bolyongó üstökös, / Mely nem fél senkitől / S melytől mindenki fél.”
Ezért BOLYONGÓ ÜSTÖKÖS a kiállítás címe, amely Petőfi Apostol-ából hasít, ha nem is az égbolt feketéjére, csak a múzeum lila falára.
Mihalkov György, látványtervező az ifjú Petőfi színész lelkének lila színét festette háttérként a kiállított szobrok, festmények, plakátok, fényképek köré.
A lila falak rövid összefoglalót adnak a költő emléke előtt tisztelgő korról, ünnepségek, események leírásáról. A megemlékezések bőséges tárgyi anyagát leli a türelmes látogató a fiókokat kihúzva - itt van mit böngészni, személyesen. Bízunk benne, idővel újra így is lesz.
A festményekhez tartozó információt egy érintős képernyőn olvashatjuk el. Nem vagyok gép-barát, de eme technikának köszönhetem, hogy rábukkantam Kondor Béla e rézkarc versillusztrációjára, amelyet Petőfi Egy gondolat bánt engemet … verse ihletett.
Az eredeti a falon oly pici, hogy nem jól láttam, még szemüveggel sem. Fogalmam sincs, hogy tudott az alkotó ily nanotechnológiával dolgozni, ezért ő a mester, s nem én.
A PIM-Mozi, igazi csemege a tárlatban a régi filmkockák kedvelőinek. Részleteket láthatunk a Föltámadott a tenger és a Petőfi ’73 című játékfilmekből és korabeli filmhíradókból. A híradások némelyike az adott éra aktuális politikai szólamait harsonázza, vagy épp ellenkezőleg csendesen pereg.
Az egyik némafilm képsorai egy aggastyán veterán vékony termetét rajzolják egyenruhában, zubbonyban. Ő Lébó István, 1848-as honvéd. Meggörnyedt alakja pipára gyújt. Mini mosoly fut át sokat látott arcán. Íme, egy ember a segesvári harcmezőről. A csatatéren végzett legújabb kutatások további katonai bravúrokról, vitézeink bátor hőstetteiről tudósítanak a múzeum egy másik kamara kiállításában.
Kondor Béla versillusztrációja is egy deli vitézt ábrázol. Kondor képvilágában meghatározó az angyal-ember szimbólum.
Nagy László „látta, hogy benne a festő és költő nem kiegészíti, hanem föltételezi egymást. Költő és festő: egy.”
A költői tehetség és az ihlet jelképe az ókorban a szárnyas ló. Pegazus repíti az alkotókat a dicsőség ormára, vagyis a Parnasszusra. Az istenek lakhelyére eljutni - nem minden dalnok tud, a hős Bellerophontész sem, mert Zeusz közbelép. Megvadítja Pegazust, aki leveti lovasát. Kondor paripája szárnyait adta Petőfinek, aki a valóságban harcmezőn esett el. A tűvel karcolt rajz éles, szabdaló vonalai is csatát sejtetnek, halljuk a dzsidások vad vágtáját.
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva.
Egy gondolat bánt engemet ... Pest, 1846. december
A jós lángelmét felfelé röpítik Pegazus szárnyai. A fújó paripa megbotlik, s lovasa leesik a hátáról, szinte zuhan. Dárdának nincs nyoma.
Petőfi többször vizionálja verseiben a bukást, az esést: „ez bukása! népét fölviszi Olyan magasra, honnan az leszédül.” (Egressy Gáborhoz)
Úgy regélik, Petőfi ló nélkül ment a segesvári ütközetbe, mert lova odaveszett.
Az Apostol hősének üstökös szikrájú tekintetével szeretnék lelépni a Földről, s egy galaktikus ugrással olyan kisbolygó lenni, amely, Petőfiként, s Kondorként nem téríthető le útjáról.
Petőfi elsősorban írt, ám rajzolt is. Rajzaiból egy pár megbújik a PIM állandó kiállításában. Kondor elsősorban festett, de verselt, orgonált is. Kondorról szól, s mégis mindkét művészre igaz az alábbi összegző méltatás:
„Dicsérhették vagy káromolhatták - mintha bolygót akarna valaki szépszóval vagy szitokkal eltéríteni a pályájáról. Etikai hitvallását maga fogalmazta meg a halála előtt néhány hónappal írt, Maradék című versében:”, emeli ki Németh Lajos 1973-ban. ( Korunk - 32. évf. 6. sz.)
Nemcsak derűs tudnivaló
hogy nincsen Művészet maga
és nem pusztulás a halál.
Kondor Béla Maradék, 1972.
S kiknek bizonyíték kell, nem ígéret; egy reklámszöveg szerint - íme, Petőfi él. Kondor Béla rézkarcain, sík, s domború formákban, agytekervényeinkben, tudatunkban, szívünkben. Az alkotások pedig életre hívják Kondor Bélát, és művésztársait.
