Kiállítások, 2018

  • február

    Heinrich Böll kamara-kiállítás

    Heinrich Böll életében, életművében kitüntetett szerep jutott Magyarországnak. Az író három regénye köré csoportosítva ebből a kapcsolatrendszerből mutat be a kiállítás néhány kevésbé ismert, vagy éppen ismeretlen mozzanatot. Az első regény, a magyarul 1957-ben megjelent Ádám, hol voltál? azokon a tapasztalatokon alapul, amelyeket Böll 1944 nyarán sebesültként a sepsiszentgyörgyi, debreceni és szentesi katonakórházakban szerzett.

    A kiállítás nyitva 
    2018. február 16. - 2018. május 6.
  • közösségi kiállítás

    Öt hónap az identitás nyomában a kreatív írás, olvasás, performatív és képzőművészetek segítségével, a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Iskola diákjaival

    A kiállítás nyitva 
    2018. február 28. - 2018. március 12.
  • március

    Arany János és a fényképezés

    Arany János gyermekkorától vonzódott a képi ábrázolásokhoz, a rajzolás öröme egész életében elkísérte, így nem véletlen, hogy nyitottan, s ha kellett kezdeményezően vett részt az olyan új technikai felfedezések, mint a fotográfia körüli vitákban is. Hivatali tevékenysége során például a fényképezés korszerű, praktikus használatáról szerzett tapasztalatokat. Tudomásunk szerint öt portré-jellegű kép készült róla, ezek egyike a Petőfi Irodalmi Múzeum új szerzeménye, Országh Antal felvétele az Arany családról.

    A kiállítás nyitva 
    2018. március 15. - 2018. május 30.
  • május

    A kép-mutogató. Arany János és a spiritizmus címmel az Aulában látható az Önarckép álarcokban című kiállítást kiegészítő tárlat, amely olyan mozzanatra hívja fel a figyelmet Arany János költészetében, ami kevésbé ismert a nagyközönség számára.

    A kiállítás nyitva 
    2018. május 23. - 2018. szeptember 9.
  • június

    Írófényképek az 1950-es, ’60-as, '70-es években

    Hol és hogyan nyaralt a Balatonnál az 1950-es, ’60-as, ’70-es években a magyar író?

    A kiállítás a fényképek segítségével keresi a választ ezekre a kérdésekre.

    Talán nem meglepő, hogy a nyári kikapcsolódás ideje alatt íróink sem tettek mást, mint fürödtek, napoztak, horgásztak, vitorláztak, kirándultak, társas életet éltek a Balaton északi vagy déli partján, időt szántak családjukra, míg néhányan a nyaralás egy részét is írással töltötték.

    A kiállítás nyitva 
    2018. június 20. - 2018. szeptember 16.