„Úgy futok, hogy célba jussak”  – Irodalom és sport

2008. június 18. – szeptember 30.
A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Sportmúzeum közös kiállítása
Kiállításunk a pekingi olimpia évében, de attól eltávolodva a sportnak, mint irodalmi tematikának az elterjedtségét és jogosultságát kívánja bemutatni. Címe – „Úgy futok, hogy célba jussak” – két névhez is köthető: Pál apostolhoz, és tőle átvéve, kicsit átalakítva Mészöly Miklóshoz, aki Saulus-könyve mottójában idézi.
A sport bizonyos értelemben a mindenkori társadalmi rétegződés, elvárások tükörképe, modellszerű leképzése volt, az élet utánzása, s így a magyar irodalom nem ritkán tragikus hangoltságát szükségszerűen ironikus motívumokkal színesítette. Egyszerre lehet irodalmi művek cselekményének háttere és reflexió tárgya, de mindkét esetben túlmutat önmagán. A most látható és hallható anyagokat azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy felmutassuk: miként ábrázolja, emeli be saját eszköztárába az irodalom: lehet szomorkodni, kétségbeesni, örülni, ujjongani egy-egy honfitársunk, csapatunk sporteredménye láttán, de ha elmarad a várt siker: ebből a keserves helyzetből is lehet erőt meríteni. Kamarakiállításunk arra is alkalmas lehet, hogy felhívja a figyelmet hazánk azon kevés „húzóágazatára” – köztük a sportra –, amely jó hírünket viheti a világba és örömet adhat a gondterhelt hétköznapokban.
Dátum: 
2008. június 18. 11.40