„Salakos szesz, tölcsérrel és szűrőpapírral”

Műhelykonferencia a Babits kritikai kiadások filológiai és textológiai kérdéseiről

Időpont
-

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében.

„Kétféle jó klasszikus-kiadást képzelhetek. Egyiket a tudománynak. Másikat a művelt közönségnek. Egyik adja az apparátust. Másik az eredményt. Egyik salakos szesz, tölcsérrel és szűrőpapírral. Másik a tiszta, lepárolt aranynedv. Egyik csupa kérdés és probléma. Másik csak kincs és felelet.” – írta Babits Mihály mintegy száz évvel ezelőtt, s azóta az ő művei is azon klasszikus szövegek sorába emelkedtek, amelyek sajtó alá rendezése komoly dilemmák elé állítja a kutatókat és kötetszerkesztőket.

A három intézmény szervezésében megvalósuló műhelykonferencián a Babits Mihály életművének kritikai kiadásán dolgozó kutatók adnak elő a munkájuk során felmerült legfontosabb gyakorlati problémákról. Az előadások az életmű minden területét érintik: lesz szó a versek, a szépprózai művek, az esszék és tanulmányok, a műfordítások és a Babits-levelezés sajtó alá rendezésének kérdéseiről.

A konferencia alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum egynapos tárlatot rendez a 2019-ben megvásárolt Osvát-hagyaték mostanáig lappangó részének kézirataiból, melynek legjelentősebb újdonsága Babits Levelek Iris koszorújából című kötetének teljes szerzői kézirata.

Konferenciaprogram:

https://pim.hu/hu/salakos-szesz-tolcserrel-es-szuropapirral