A kolozsvári Polis Könyvkiadó új sorozata, a Kettős tükörben három kötetének bemutatója

Időpont
A Kettős tükörben címmel indított sorozat íróknak írókról szóló műveit adja közre, melynek első három kötete az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg.
Gellért Sándor: Kölcsey
Németh László: Széchenyi
Szilágyi Domokos: Kortársunk, Arany János

A könyveket bemutatja: Dávidházi Péter irodalomtörténész
 
Gellért Sándor, a mikolai magányba kényszerült költő 1957-ben kezdett foglalkozni Kölcsey életművével. Érdeklődésének középpontjában a jobbágyfelszabadításért harcoló politikus áll, de szól a költőről, a kritikusról és a nyelvművelőről is. A kötethez Dávid Gyula irodalomtörténész írt előszót.
 
Szilágyi Domokos mesterének tekintette Arany Jánost. Ebben az írásban – ahogy ő maga mondja az előszóban – a Toldi és a balladák költője arcának másik, a nagyközönség előtt ismeretlen részét szeretné megrajzolni. A művet Szilágyi Júlia esszéíró tanulmánya vezeti be.
 
Németh Lászlót egész életében foglalkoztatta Széchenyi István alakja. A kötet, mely először 1941-ben jelent meg a Bolyai Akadémia kiadásában, mondhatni kíméletlen őszinteséggel, ugyanakkor mély beleérzéssel elemzi a „legnagyobb magyar” munkásságát. A kötetet Füzi László irodalomtörténész előszavazza.