Események, 2010

  • március

    2010. március 3. 17.00
    Arany János és családja relikviái  című katalógus bemutatója
    Összegyűjtötte és a bevezető tanulmányokat írta: Ratzky Rita és Zuh Imre (Nagyszalonta)
     
    Összeállította: Ratzky Rita és Thuróczy Gergely
     
    Köszöntőt mond: Pálinkás József, az MTA elnöke
    A kötetet méltatja: Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója
     

  • 2010. március 4. 17.00
    Kati Marton A nép ellenségei. Családom regénye című kötetének bemutatója
    A Corvina Kiadó és a Magyar PEN Club rendezvénye
     
  • 2010. március 4. 18.00
    A Liget folyóirat négy alkalomból álló képes-zenés irodalmi sorozatában szó, kép és hang találkozik.
    A Hórusz Archívum a 20. század első felét idéző, vetített fényképeihez a Liget szerzői alkalmanként 7-8 különféle műfajú, rövid prózai írás s al és vers s el kapcsolódnak, összekötve tényt és fantáziát, magán- és világtörténelmet. A felolvasások előtt/között/után változatos zenei kalandokra...
  • 2010. március 5. 19.00
    A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok és a PIM verses-zenés sorozata
    Példák a költészet zenét ihlető, gazdagító erejéről: Egy vándorlegény dalai. Elhangzik Gustav Mahler négy verse és szerzőjük általi megzenésítése, az Egy vándorlegény dalai című dalciklus Arnold Schönberg kamaraátiratában.
    A verseket, Tandori Dezső fordításában, Lázár Balázs színművész mondja el.
     
    A zeneművet Philipp György...
  • 2010. március 8. 18.00
    Kertész Imre Haldimann-levelek és Hafner Zoltán Kertész Imre Bibliográfia című kötetét bemutatja Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója
    Kertész Imre részletet olvas fel készülő regényéből
     
    Hegedűn közreműködik: Szabó Alíz, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója
    A Magvető Kiadó és a PIM közös rendezvénye
  • 2010. március 9. 11.00
    Az egyetemes tudású, nagy zenei műveltségű, németül, angolul, olaszul, latinul, magyarul alkotó irodalmárra, latinistára emlékezünk születésének 100. évfordulóján.
    11 óra – Emléktábla avatása szülőháza, a VII. kerület Erzsébet krt. 23-as számú ház falán
    17 óra – Könyvbemutató
    Lénárd Sándor Családtörténeteim. Levelek fiaimhoz (Typotex) és Lénárd Sándor Római történetek (Magvető) című...
  • 2010. március 10. 17.00
    Kerekasztal-beszélgetés Fűzfa Balázs egyetemi docens vezetésével
    A beszélgetés résztvevői: Diószegi András gimnáziumi tanár, Grüll Tibor egyetemi docens, Kerber Zoltán, az Országos Közoktatási Intézet főmunkatársa, Sáfrányné Molnár Mónika vezető szaktanácsadó, Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, Szabolcsi János gimnáziumi tanár
    A Magyar Irodalomtörténeti Társaság...
  • 2010. március 11. 18.00
    A műfordítók és műfordítások portáljának bemutatója
    A műfordítók és műfordítások portálja, a www.magyarulbabelben.net gazdag válogatást ad a magyar nyelvű irodalom fordításaiból, illetve a magyarra fordított világirodalomból, és professzionális szerkesztők segítségével lehetőséget kínál arra, hogy a felhasználók e kereteken belül új műveket illetve saját műfordításokat tölthetnek fel.

    Az oldalt...

  • 2010. március 15. 10.00
    A PIM ünnepi programjai az 1848-as szabadságharc évfordulóján
    Programjaink
    10 órától – Kézműves foglalkozás gyermekeknek, családoknak: zászló, csákó, párta készítése, valamint játékos akadályverseny a múzeum kertjében
    Újra indul a sajtógép! 1848. március 15-én történelmet írt a „sasos sajtó”. Most bárki kipróbálhatja Landerer és Heckenast nyomdagépét, amelyen a forradalom 12 pontját...
  • 2010. március 16. 08.33
    2010. március 5. – 2010. május 2.
    A kiállításon válogatást láthatnak Klimó Károly utóbbi évtizedekben készített irodalmi művekhez kapcsolódó munkáiból, amelyeket többek között Baudelaire, Kafka, Borges, Thomas Bernhard írásai ihlettek; valamint bemutatjuk a művész új egyedi grafikai lapjait és legújabb festményeit.
    Klimó Károly 1936-ban, Békéscsabán született. 1956 és 1962 között végezte...