ELHALASZTVA // A magyar portréfotó az elmúlt 120 évben

FIGYELEM! A december 3-ára tervezett szimpózium elmarad, és egy későbbi időpontban kerül megrendezésre. Az új időpontról a PIM honlapján és Facebook-oldalán értesítjük az érdeklődőket.

Megértésüket köszönjük!

Székely Aladár, a 20. századi magyar portréfényképezés útját meghatározó fotográfus 150 éve született. A Magyar Fotótörténeti Társaság ez alkalomból, csatlakozva a PIM Új vizeken című Székely Aladár kiállításához, szimpóziumot szervez, melynek központi témája a portréfényképezés meghatározásának és máig tartó útkeresésének kérdése.

Érdemes körül járni, hogy vajon idejét múltak-e, változtak vagy mindmáig érvényesek a nagynevű Székely-kortársaktól, Adytól, Ignotustól, Bálint Aladártól és többektől a mesterre alkalmazott tapogatózó minősítések: „igaz, kérlelhetetlen és művészi”, „nyers, de erős képek”, „realista”, naturalista fotográfia”, „semmi erőltetett beállítás…utána semmi retouche”, „nem portréművészetet ad, hanem a fényképezőgép jellemtanulmányait”, stb.

Maga Székely önvallomásában úgy fogalmaz, hogy az „emberek egyéniségének jellemző igazságait igyekezett „szemmel, fénnyel és képpel” „reális portréiba felfogni és a jövőnek megóvni.”

 A tudományok különféle területeiről érkezett meghívott előadók elméleti és gyakorlati szemszögből, eltérő megközelítéssel mutatják be, hogy tegnap és ma hogyan olvassuk a portrét, milyen finom szálak kötik össze vagy választják el a régmúlt és a ma portréművészetét. Író, esztéta, muzeológus, művészettörténész keresi a választ arra, hogyan viszonyul a mai portré vagy a megelőző évtizedeké a Székely korában kiemelten fontosnak tartott „lélekábrázoláshoz”, a „valósághűséghez”, a „pózhoz” a „kérlelhetetlenséghez”?  

A konferencia szervezői várják a közönség soraiba a portréfotó műfaja iránt érdeklődőket, szakembereket, fotóművészeket és a fotóamatőröket egyaránt – ez utóbbi meghatározást a 20. század eleji gondolkodás jegyében, a hagyományossal szembefordulókra, a frissre, újra törekvőkre értjük.