Írók médiaszerepben

Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattár, Móricz Zsigmond-hagyaték M. 100/48/5

 

Móricz Zsigmond levelezésének sajátos korpuszát képezik Az Ujság szerkesztőségének címzett üzenetek, melyeket jellemzően a gyermekrovat olvasói küldtek Az Ujság „Nagyapójának”. Móricz 1903-tól 1909-ig Az Ujság munkatársaként egyéb feladatai mellett, Pariss Pálnak segített a gyermekrovat szerkesztésében és a beérkezett olvasói levelek megválaszolásában. Bár a rovatban közölt válaszüzenetekről nem tudjuk biztosan, hogy Móricz vagy Pariss sorai-e, az mindenképp beszédes, hogy Móricz megőrzött néhányat a gyerekek levelei közül, Móricz Virág szerint „azokat, melyekből megcsapta az élet illata.”[1]

 

Ki rejtőzik odaát?

Meglátásom szerint, ebben a kérdéskörben nem is az a lényeges, hogy mely levelekre válaszolt Móricz és melyekre Pariss, hisz a válaszüzenetek hangneme egységesnek mondható; sokkal hangsúlyosabb mozzanat „Nagyapó” szerep-egyéniségének megalkotása. A fiktív Nagyapó karakterének megteremtése egyrészt írói gyakorlóterepként értelmezhető, hisz a sajátos beszédmódok használata és a jelmezbe bújás képessége, az írói tehetségnek nélkülözhetetlen kelléke. Másrészt viszont, önmagában is figyelemre méltó az álarc mögé bújás gyakorlata, melynek különböző formái gyakran előfordulnak a korabeli sajtótermékekben.

Az egyik lehetőség erre az álnevek használata. Gondoljunk csak arra, hogy A hét orgánuma több okból is előnyösnek tartotta, hogy szerzői álnéven publikáljanak. Ezzel egyrészt az elrejtőzés lehetőségét biztosították szerzőik számára, másrészt viszont a fiktív és valóságos határának elbizonytalanítása által az olvasókat is játékra hívták.[2] Az álnévhasználat egyik leginkább változatos példáját Veigelsberg Hugó életműve tükrözi, aki több mint harminc álnév tulajdonosaként a köztudatban Ignotus néven híresült el. 1893-tól viszont egy szerepnév mögött is ő áll, és készségesen ír „Emma asszony” nézőpontjából cikkeket, válaszol az olvasói levelekre, sőt, 1901-ben könyvszerkesztésbe kezd az olvasók által beküldött receptekből válogatva. Bár többször is megkérdőjelezik az olvasók, hogy valóban nő áll-e Emma karaktere mögött, többnyire sikerül megőrizni a köré épített mítoszt. A feltételezésekre, találgatásokra ilyen módon válaszol a szerkesztőség:

„Az Emma asszony incognitóját mi nem szellőztethetjük. Sok szép asszonyra ráfogják, hogy ő az. Legutóbb László Albertnét vették gyanúba, de mondhatjuk, ártatlanul. Mert László Albertné elmés és kedves asszony ugyan, de Emma asszonynyal egyáltalában nem azonos. Azt azonban, hogy Emma asszony szakállt viselne, ezennel hivatalosan dementáljuk. Még egy bajuszka se igaz abból.”[3]

A fiktív karakter megalkotásának módozatai közül Ignotus szinte mindent mozgósít: a cikkeket, leveleket olvasva kirajzolódik Emma társadalmi helyzete, családi állapota, de a cselédekkel folytatott csetepatékról is rendszeresen beszámol. A részleteiben átgondolt karakter megteremtése Ignotus írói ambíciójának lenyomataként értelmezhető, amelyben a játékon túl, az önkifejezés és önteremtés aktusa egyaránt hangsúlyos szerepet kap.[4]

 

Fiktív karakter, valós kapcsolat? Az újságok nagyapói

Egy másik sikeres példája az szerep-identitás megalkotásának, Benedek Elek nagyapó karaktere, akinek esetében szinte lehetetlen szétválasztani Nagyapó alakját a meseíró képétől. A viszonylag rövid életű, de annál nagyobb hatást kifejtő Cimbora ifjúsági lap (1921–1929) szerkesztőjének levelezéséből heti száz-százhúszra duzzad az „Elek nagyapónak” írt levelek száma, melyekre kivétel nélkül, készségesen válaszolt az író. Benedek Elek céltudatosságáról, melyet a végsőkig képviselt, olvashatunk egyik üzenetében: „Ennek az újságnak minden sora egy szent célt szolgál: nemesen, emberségesen gondolkodó, művelt magyarokká nevelni titeket”[5] A Cimbora ifjúsági lap és Benedek Elek szerkesztői levelezése azt bizonyítja, hogy elsődleges célja a hazaszeretetre való nevelés, a magyarul írás, -olvasás szorgalmazása volt, emellett viszont óriási sikeréhez az is hozzájárult, hogy gondoskodóan, bensőségesen beszélt a gyerekekkel, mellőzve az infantilizáló nyelvi elemeket. Azt is látnunk kell, hogy ez nem volt előzmény nélküli, hiszen a századfordulón a lapkiadás új célközönséget fedez fel maga számára: a gyermek olvasókat. A gyermek- és ifjúsági lapok szellemiségének századfordulón történő megújításában szerepe volt Benedek Eleknek is Pósa Lajos mellett, majd az egyre szélesebb méreteket öltő lapkiadás következő mozzanatéként megfigyelhető, hogy a gyermekeknek szánt rovatok fokozatosan terjedni kezdenek a napilapok, magazinok körében is.

 
          
 

Az 1870-es évek óta működő Ágai Adolf szerkesztette Kis Lap és a Dolinay Gyula nevéhez kötődő Hasznos Mulattatón kívül, az utóbbi testvérlapjaként indították el 1875-ben a Lányok Lapját.[6] A sokszor gügyögő nyelvezetet használó, erkölcsi tanmeséket tartalmazó lapok azt mutatják, hogy inkább a leereszkedés volt jellemző a szövegek stílusára, illetve hogy a gyerek státusza az 1870-es években az alávetett, butuska, nevelésre, dorgálásra szoruló gyerek képének felel meg. Bár kulcsfontosságú a gyerekek bevonása az újságolvasás gyakorlatába, nem sikerül megfelelően kommunikálni a gyermek olvasókkal.

Ezt újította meg Az Én Újságom ifjúsági folyóirat 1890-es indulásával, Pósa Lajos és Benedek Elek szerkesztésében. Már a név is a személyes kötődést, a közvetlenséget kívánja reprezentálni, viszont Pósa Lajos a gyerekirodalomról írt cikkéből a lap szellemiségére is következtethetünk.[7] Összefoglalva ez azon alapszik, hogy derűt, szeretetet és játékosságot kell közvetíteni a gyerekek számára, meg kell próbálni gyermeki nézőpontba helyezkedni és nem tantörténeteket gyártani mesék helyett.[8]

 

Székely Balázs fotója a csényei Benedek Elek meseparkról

 

Az Én Újságom hasábjain Pósa Lajos tartotta a kapcsolatot az olvasókkal a szerkesztői üzenetek közlése által:

„Hangvétele közvetlen, a gyerekeket mind nevükön szólítja, tegező formát használ, ami nem meglepő, hiszen az újság főként 6-12 éves gyermekek számára íródott. Ez a forma egyben lehetőséget adott a szerkesztőnek egy személyes kontaktus megteremtésére, valószínűsítette a gyermekek bizalmának elnyerését. A bizalom elnyerésének szükségességét indokolhatta, hogy a szerkesztői üzenetek tudatos, nevelő célzattal íródtak. Ezt bizonyítja, hogy megtalálhatók benne a biztató szavak, az elmarasztalások, dicséretek, s van, hogy az író mély együttérzéssel, részvéttel fordul a gyerekek felé.”[9]

Az idézett kutatás azt mutatja, hogy az ekkor megteremtett hangnem lett programadó a későbbi lapok gyermekrovatai számára, nem mellesleg Benedek Elek harminc évvel később indított lapjának szellemisége is hasonló elveken alapszik, de annak gyökerei korábban keletkeztek, az Én Újságom elindításakor, melyben Pósa Lajosnak legalább akkora szerepe volt, mint a köztudatba beégett Elek apónak.

Míg létezett arra törekvés, hogy a gyermekeket bevonják az újságolvasásba, az önálló ifjúsági- és gyermeklapokon kívül, alig találunk gyermekrovatot tartalmazó újságot a század elején működő meghatározó lapok között.[10] Felismerve ezt a hiátust és egyben piaci rést, az 1903. december 16-án induló Az Ujság című orgánumnak 1904. január 10-i lapszáma már tartalmaz gyermekrovatot, mely rendszerint a vasárnapi számban jelenik meg; szerkesztője Pariss Pál, segédje pedig az akkor huszonnégy éves Móricz Zsigmond.

Az Ujság gyerekrovatának fejléce. Forrás: Arcanum

Nagyapó postája

A gyermekrovat elsősorban meséket, mondókákat és rejtvényeket tartalmaz – a feladványok megfejtőivel való kapcsolattartástól már csak egy lépés volt megteremteni a Nagyapó postája rovatot, melyben nagyapó válaszol a gyerekek leveleire. A válaszok hangneme megfelel a Pósa Lajos által megfogalmazott elveknek, de a fókusz inkább a gyerekek mindennapjain van, mintsem a hazaszeretet elültetésén.

Embert próbáló vállalkozásnak tűnik, és nagy odaadást igénylő feladatnak, hiszen Pariss Pál és segédje, Móricz Zsigmond, nem fukarkodott a szavakkal: számon tartották fogadott unokáikat, válaszoltak, tanácsot adtak nekik, együtt éreztek velük a bajban – tehát egy emocionális alapon nyugvó kötődés is kialakult a rendszeresen levelező unokák és Nagyapó között.

A megszólításokban Nagyapó gyakran becézi unokáit, ezzel megteremtve a személyesség és közelség érzését. A fiktív karakter könnyen életre kel Az Ujság lapjain, hiszen sajátosan közvetlen hangvétele mellett, Nagyapó soraiból azt is megtudhatják a gyerekek, hogy hogy néz ki Nagyapó, merre járt, hol nyaralt:

„Hát aranyos Vilmoskám – mert ugy-e te kérdezed – Nagyapó már 70 esztendősnél is idősebb, szakála meg oly fehér, mint a dunnátok pelyhe”[11] – az önjellemzések aktívan hozzájárulnak fiktív alakjának megteremtéséhez, azt is megfigyelhetjük, hogy ezekkel leginkább a gyerekek fantáziájára kíván hatni.

A hatáskeltés másik eszközeként egész kis történet kerekedik abból, hogy hogyan sorsolja ki Nagyapó a megfejtések beküldői közül az aktuális nyerteseket, akik könyvjutalomban részesülnek. Az első leleményes megoldás, a rakoncátlan, emberi jellemzőkkel felruházott, csaknem saját akarattal rendelkező „czilinder” bevonása a folyamatba:

„Juj kis Sárika, majd kimaradtál a czilinder- ből. De nagyapó várt rád! S addig nem rázta meg az öreg kalapot, mig meg nem jött a leveled. Fájdalom, hiába, mert a czilinder rossz fiu.”[12] – ezzel felerősíti a sorsszerűség gondolatát és a megszemélyesített cilinder által meseivé válik Nagyapó környezete, aki körül minden életre kel.

A sorsolás körüli mítosz történetében egyszer csak feltűnik a színen egy újabb karakter, Nagyapó kutyája, Pityipalkó. Élénk érdeklődést vált ki, a gyerekek gyakran kérdezősködnek Pityipalkóról, akinek nem mellesleg komoly feladata van: Nagyapó segédjeként ő húzza ki a beküldött levelek közül a nyerteseket az izgága cilinderből.

„Most, hogy Árpáddal írtál Jolánkám, Pityipalkó kutyám mindjárt kiczibálta neveteket. Lám, ilyen a szerencse. Szeszélyes, mint a rossz kis leány.”[13]

Különleges, mesébe illő kutyáról van szó, aki Nagyapóhoz hasonlóan megjegyzi az unokákat: „Na idebent vagyok az íróasztal mellett s ni egy rég keresett levél mosolyog rám, a mely el se veszett, még is meg van. Pityipalkó itt ténfereg a szobában, mindig segédkezik, ha Nagyapó hivatalos munkában van, s rögtön átadtam neki üzenetedet. A rossz csont hegyezte a fülét, megnézte az írásodat s bólintott, a mi azt jelenti, hogy ezt száz közül is megismeri. Várjuk hát azt a megismerni való levelet!”[14]

Amikor kezd feledésbe merülni, magyarázatként egy történettel rukkol elő Nagyapó: „Pityipalkó él és virul még, de a lábában merevgörcs van a sok huzigálástól s ezért egyelőre nyugalomba helyeztük.”[15]

Később még feltűnik „az őszülő Pityipalkó a kutyatársadalom kitűnősége”[16], viszont a gyerekek arról is tudomást szereznek, hogy a különleges kutyus nincs megajándékozva örök élettel: „Győrffy Tinike. Mi az a »nagyon régen«, Tinike, talán tiz esztendeje is elmúlt, hogy szorgalmasan olvasod Az Újság mellékletét és rejtvényeit? Mert Pityipalkó nevű néhai ebecském, s rég zsibvásárra került czilinderem, melyek egykor sürün szerepeltek e lapokon, vagy nyolcz év óta száműzettek, tehát barátnőid, a kik ezt eszedbe juttatták, ugyancsak régi olvasóim lehettek. Erről irj, kicsikém, anyuska támogatásával, s viszonzásul megígérem, hogy szerető Nagyapókád leszek.”[17]

A fiktív karakter körüli mítosz egyedüli örök kelléke Nagyapó kedves hangja marad, aki becézgeti fogadott unokáit, érdeklődik felőlük, tanácsot ad nekik, de a feladványok megfejtésének rejtélyeibe is bevezeti azokat, akik erre kíváncsiak. Az Ujság Nagyapóját bár fiktív alakként határoztuk meg, a rejtvénykészítő, meseíró, levélíró mindvégig kitartó szerkesztő, Pariss Pál nagyon is valóságos. Őt a karakter elsődleges alkotójaként és megtestesítőjeként tarthatjuk számon, akinek 1919-es váratlan halála a Nagyapó postája rovat végét is jelentette.

 

Makkai T. Csilla

 

[1] Móricz Virág, Apám regénye (Budapest: Osiris Kiadó, 2002): 65.

[2] Lengyel András, „A »névtelen« álnevei. Rejtőzködés, játék, szerep- és identitáskeresés a fiatal Ignotusnál”, Jelenkor, 2. sz. (2017): 986–995.

[3] „Heti posta”, A hét, 1. sz. (1900): 16.

[4] Kardos Péter, „Ignotus: Emma asszony levelei. Részletek a kötet bevezető tanulmányából”, Ezredvég 16, 10. sz., (2006): 51.

[5] Idézi: Szabó Zsolt, „Kommunikációs készség és nevelés. Benedek Elek a gyermek- és ifjúsági irodalomért”, Korunk 10. sz. (2002) 59–63., 63.

[7] Pósa Lajos, „Hogy kell írni a gyermekeknek?” Magyar Szalon 7., 12. kötet (1890): 136–139. 

[10] A teljesség igénye nélkül megemlíteném azokat a lapokat, melyek leginkább a középosztály és a felső középosztály minőségi szórakoztatását tűzték ki célul, de gyerekrovatot nem tartalmaznak a század első évtizedében: Vasárnapi Ujság, Tolnai Világlapja, A hét, Hölgyfutár, Ország-Világ.

[11] „Nagyapó postája”, Az Ujság 66. (1905): 39.

[12] Uo., 40.

[13] „Nagyapó postája”, Az Ujság 127. (1905): 39.

[14] „Nagyapó postája”, Az Ujság 112. (1907): 32.

[15] „Nagyapó postája”, Az Ujság 282. (1910): 44.

[16] „Nagyapó postája”, Az Ujság 251. (1911): 36.

[17] „Nagyapó postája”, Az Ujság 196. (1916): 33.