1.

A halál
ledarál.

2.

Csak ez meg az.
Tél meg tavasz
és nyár meg ősz.
Halál a csősz.
Puskája durran,
kürtje rezet rikkant:
ácsorgó rikkancs.
Mert élsz a földbe nősz,
mint fordított kalász,
ha futsz, ha fekszel, ha állsz
a csillag-nász hólyagban.
Hull aki jó,
mint az őszi kopasz dió.
Aki ravasz
a bűnre szavaz.

3.

Tudod-e mi a hűség?
Bonyolult egyszerűség.

4.

Miért ne lennék bonyolult?
Hát olyan egyszerű a múlt,
az ember,
a történelem,
a rejtély-világegyetem,
a látomás, a szerelem,
a természet-tegnap s jelen?

5.

A bogár parázsló szeme
fénykút, üvegkalászból kéve.
De hát ez nem az ő érdeme.
Ez csak a látás vulkán-reménye:
tűzmorzsa láva-púp a kinti veszélyre,
kocsonyavödör rózsaláng a benti éjre.

6.

Lobog a jegenye,
állva ring, tengerzölden.
Eső hull. Fekete
halottak a földben.
Zöld rongyszív-toronylándzsa,
zöld kúphegyű henger,
zöld szirtlengés gőg-toll-hosszú mázsa,
függőleges tenger.
Zöld sóhaj a magányra,
düh-reszketés a kékben.
Ne bízd az elmúlásra
magad emberiségem.
Vigyázz a vad reményre
ha hó hull, ha eső ver,
akár a szívverésre.
Fájj: azért vagy ember!

7.

A legszebb amikor
a kisgyerek először lábra áll.
Inog, leng, mint az új fűszál,
a levegőbe kapaszkodik,
Isten felé ágaskodik,
kék szeme pupilláiban
idő-virágpor a fénypor,
aztán kis seggére rózsaként letottyan,
mint zöld rózsabogár a tulipán-titokban.
Aztán imbolyogva újra föláll.
Szája selyemívén csillog a nyál.
Ki most a vesztes? A halál.

...