Ha arra jársz még, játsszanak
tornyos ujjú várat a fák
s megint zsongjanak körülötted
magad idézte
végtelen szómágiák.

Megállj akkor is, ha a dombon följebb
nagy kőkockából lámpa lobban,
láss bagolyvillogás helyett
hívogatást az ablakokban.

Ha idegent gyanítva, láncon
láthatatlan kutyák ugatnak,
a tűzre gondolj
s száraz lábbal kelj át a sáron.

A köd ellen, a fojtás ellen,
a rontás ellen
gyújtsd meg göcsörtös-bűvös ujjad:
s a köd a csillagokba fullad

és lenn a messzi vízen
hol nem süt most a hidak íve sem,
az Idő térdel engedelmesen

és kialszik az ablakok csipás
szemén a lámpa
a kutyák tűzálma

a sárillat
a ködnyelő csillag
és minden egyetlen forró szárnycsapás

aztán ha lassan indulnak a percek
légy az, mivé lenned megíratott
herceg

magányos herceg a leigázott tájon
a káprázattól szemed ne fájjon
te igazságod verítéke
minden harmat hajadra üljön
s koszorús elragadtatásom
a domb mögül
konok nyakad köré repüljön.

1958

 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
június 14.