Szüntelen eső veri az ablakot,
álmomba bújtatlak, az álom felragyog,
minden ébrenlétem jéghideg,
csillogó falába rejtelek,
ázó nappalok, ázó éjjelek
suttogják: ég veled.
Éj alól sikoltva kitolat
tehénszín tehervonat.
Az a kín, az a szó, beomló beszéd
keresi tüdőm árva üregét,
szájpadlás magányát, fogak
zátonyán neved fennakad,
partra csapódik, holttestén mereng
elhagyott, könny-arcú szerető-sereg.
Ökörfej hold gurul, megalvad,
nyüzsgő volt-hajnalok kihalnak,
áttetsző délelőtt lakatlan
épül fel, ajtója lepattan,
fényképed a falon, léghuzat
mosolyoddal elszalad;
szüntelen eső hull, tajtékos szív dalol
gőzölgő, nagy-eres ég alól.
 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
május 16.