egy óriási, görögdinnye nagyságú emberi szemgolyót hoz be, és leteszi Glória mellé, az asztalra. Kedélyesen. Ez egy szem. Most legalább nem mondhatja, hogy szemtelen vagyok… Kitűnően mulat ezen a viccen. Forgatja a szemgolyót. No, nézzen szépen a szemembe…

lesütött szemmel ül.

És most mi lesz magukkal?

Mi lenne?

Feloldották a fogadalma alól?

mereven. Fel.

Esküszöm, nem érdemelte meg… Elmegy. Döndül a kapu. Újra döndül a kapu. A lépcsőházban egy női hang kiáltja: „Ilona! Ilona!” Glória nem mozdul. Újra halljuk: „Ilona! Ilonkám! Kisfiam!” Glória összerezzen, felpattan, az ajtóhoz szalad. Belép özvegy Tar Mihályné.

idős, de jó tartású munkásasszony, talán egy kicsit piperésebb a szükségesnél. Kínlódva nevelte föl öt árván maradt gyerekét, s most igyekszik kárpótlást kapni az elpocsékolt évekért. Szereti a cigarettát, a sört, az eszpresszókávét és a független életet. Megöleli, megcsókolja a lányát. Édes, drága kisfiam… Mennyit emlegettünk! Hogy aggódtunk érted! Azt is mondták, internálni fognak.

Minket nem.

Na, hála annak a jó Istennek… Magához öleli Glóriát.

Mama… Édes, jó mama…

körülnéz. Elkéstem, mi? Nahát, elaludtam. Szégyen, gyalázat, de Lehár-est volt a bányászkaszinóban, és utána hajnalig tánc. Se kezem, se lábam nem éreztem, úgy ki voltam merülve…

Csak nem táncolt a mama is?

Táncoltam én, csakhogy a ruhatárban. Cigarettát vesz elő, élvezettel rágyújt.

megütődve. Édesanyám cigarettázik? És megint dolgozik? Miért? Muszáj?

ebben nem ismer tréfát. Te is kezded? Öt kölyökre gürcöltem egész életemben; most ha egy rongyot akarok, hát a magam zsebéből veszem… És most mutasd magad!

eltakarja az arcát. Jaj, ne tessék így rám nézni…

Dehogynem nézek, mikor éppen nagyon jó rád nézni… Hogy én milyen szép holmikat hoztam neked! Kimegy, kofferrel jön vissza. Közben. A három bátyád is kitett magáért, de Dezső öcséd csak úgy a kezembe nyomott egy ezrest. Egyébként nálunk fogsz lakni.

Nem Sándor bátyáméknál?

Nem. Dezsővel és velem… El akar kenni valamit. Jobbnak látszott így, illetve, az utolsó pillanatban megmásítottuk az elhatározást.

tűnődve néz maga elé. És Ambrus bátyám se jött el értem, Mama.

ez is kényes egy kicsit. Nem jöhetett. Valami közbejött. Hivatali dolog.

elgondolkozva. Tessék megmondani, édesanyám, nem félnek maguk éntőlem egy kicsit?

a háta mögött keresgél a kofferben. Te buta… Kivesz egy pár finom selyemharisnyát, a kezére húzza. Ilona!

mintha nem is őt hívnák, maga elé néz.

Ilona! Hé, Ilonkám! Glória hirtelen megfordul. Mi az? Nem jó a füled? Az előbb is hányszor kiabáltam a neved.

Még meg kell tanulnom, hogy megint Ilonának hívnak.

most rajta a meghökkenés sora. Körülnéz. Csak most érzi át Glória lelkiállapotát, ijedten. Jaj. Rossz anyád vagyok. Pedig tudnom kellett volna, hogy… hogy ez a pár ruha nem minden… és hogy te nagyon bánkódsz, kisfiam…

anyjához lép, megsimogatja. Édesanyám, ne tessék szánni engem. Amit Isten ránk mért, elviselem. De félni se tessék tőlem. Ambrus bátyám is bátran értem jöhetett volna. Nem vagyok én olyan nagy mumus…

Miket beszélsz! Látszik, hogy nem ismered az árakat, és sejtelmed sincs, hogy máma valakit felöltöztetni, az mibe kerül… Kivesz néhány ruhaneműt a kofferből. Ha nem örülnének neked, biztosan nem költöttek volna ennyi pénzt… És éppen Ambrus bátyád, nézd, hogy mit vett neked… Egy ékszerdobozból kivesz egy ezüst karórát, felcsatolja Glória csuklójára, akinek az óra láttán lassan felderül az arca.

meghallgatja az óra ketyegését. Szép…

És ez a sottisszoknya? És ez a kardigán, tiszta ausztrál gyapjú, ez talán nem szép? Meg ez a kalap? Elhallgat. Gondterhelten. Hajad mennyi van, kisfiam?

Van valamicske. Már márciusban, mikor híre jött, hogy… Azóta növesztettük.

Hadd lám. Gyorsan leveszi lányáról a fátylat és a fehér leplet is. Hű, de komplikált…

Ne tessék, édesanyám… Inkább majd én. Inkább majd kimegyek. Fedetlen maradt nyakához kap, rányomja a két kezét. Hisz egészen meztelen vagyok…

Ne vacakolj… Jól megnézi a haját. Majd az ötös busszal megyünk haza. Előbb elviszlek fodrászhoz… Elővette fésűjét, kicsinosítja a lánya haját. Ekkor megdöndül az utcai kapu. Glória el akarja kapni a fejét, de Tarné erélyesen fogja az állát. Ne kapkodj. Az a baj, hogy nincs semmi fénye. De majd a fodrász kitalál valamit.

egy nehéz ládával a hátán, görnyedten bejön. Észreveszi, mi történik. Glória elé kerül. Jól megnézi, szemmel láthatóan meg van elégedve a látvánnyal. Amennyire a ládától lehet, udvariasan meghajol, és bemutatkozik. Nézze meg az ember! Simonyi vagyok.

ellöki anyját, arcát tenyerébe rejti, és keserves, kétségbeesett sírásra fakad.