Ritkul a hosszú mályvasor,
az ághegyekre fecske gyűl,
fázósan megborzong a kert,
megyünk, itt marad egyedül.

A napraforgón cinke csüng,
a bokrokon vörös bogyók,
rozsdállanak lapos kövön
a kővel zúzott mogyorók.

Az erdőn sír a fásszekér,
a Hajtásvölgyben köd terem,
a lelkemnek villáma nincs,
a felhő mennydörgéstelen.

A dombon ázott eb vonít,
a tölgyfalombot szél veri,
alatta fűvek lengenek,
az este germán, wertheri.

A felleg már a fákra dűl,
zápor alatt sóhajt a ház,
vihar-lovon kizúg az ősz
s a völgyön végig-harsonáz.
 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
október 11.