Nagyon szeretlek.

Megáll a keze a levegőben, és mintha mindennél fontosabb volna, amit hozzátenni akar, még komolyabban mondja:

Ha meghalok is szeretni foglak.

Egy másodpercre eláll az Asszony lélegzete a földön inneni és földön túli ígérettől. A Férfi szeme fényes, és még fényesebb lesz, mintha, amíg a szívét vágták, varrták, faragták, elsétált volna egy – a saját létezésén túli – világba is, és megtudott volna valamit, amit mi, az itteniek nem tudhatunk.

Az Asszony – igaz, nem azonnal, csak később – megérti, hogy soha nem várt ajándékot kapott a Férjétől. Amit mondott, nem mást jelent, mint hogy a szeretet túléli a testünket, nem földi tájakra, tájakról is átsugárzik. És nemcsak van, hanem lesz is, semmi nem tüntetheti el. Időtlen.

A Nő nem tudta levenni a szemét a Férfi arcáról, akinek keleties szeme most egy másféle világot is felidézett, ott volt benne a tüneményes fény, ami ember voltunk jele, ha jótettek, jó cselekedetek és jó szív is tartozik hozzá, és nem fog elveszni, csak még nem tudjuk, hova lesz, mi őrzi meg.

Szerző: 
Megjelenés napja: 
2017. január 11.