Korán lefekszem,
mint aki nem kíváncsi a csillagokra,
sem a hold-emberek akváriumi lebegésére
az esti híradóban –
Heverhetnének akár üres fémdobozok is az égen.

Mire vége a napnak, elfáradnak bennem a csodák
és elhidegülnek. Isten helyett is
kiöregedett bűvészekre gondolok,
akik ülnek sötét kalapjaik előtt,
de már csak
agonizáló nyulakat húznak elő.

Ha magam vagyok esténkint, gyufaszálakat gyújtogatok
s elnézem, hogy a lángok rövid élete
fölragyogtatja ujjaimat
s barátom erős kézfogásának emlékét tenyeremben,
aki ágyában is úgy halt meg,
mintha utcai harcban.

Talán öregszem, talán csak súlyosodom,
talán csak készülök megszeretni magamat utoljára
mindem világi susogásért,
vizek, falevelek álmáért,
melyet naponta végigálmodtam én is.
 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
január 17.