...

A környék összefüggései… ahogy a Bethlen-udvar megmaradt építőanyagából készült a harmincas években az a ház, amelyikben most lakunk, ahol egyikünk már negyvenhatodik éve él… A várfal… a télen a kintiek etetése céljából nap mint nap bejárt terep, amelyet a nap is úgy világít meg ma délben, mint nem esetleges egészet… Egyikünk régi utai erre, iskolába… Tili temetése közösen, ahogy nem és nem akarta befogadni a föld, emiatt a palánta fonnyadt el fölötte, s féltünk, kidobják a kertészek, más helyütt túl kemények voltak a rögök, szikkadtak… aztán végre sikerült… Ez a park, ahol 1977. augusztus 20-án a parádé idején üldögéltünk, viszonylagos csendben, nyugodtan, s még olyasmit tervezgettünk, hogy Szpéró és Némó élete hogyan alakul majd együtt… aztán Némó is itt valahol vághatott neki a világnak még az év szeptemberében, egy fa alatt… barátaink mesélik, hogy a fa legmagasabb ágaira szállt, akkor veszítették szem elől, de még napokig hordták neki a szokásos eleséget a fa és a fal közé. Milyen különös: a környékről származó madarak közül csak Szpéró él! Mármint akikkel nekünk dolgunk volt vagy lehetett volna, azoknak a köréből… Mert Báránykát nem hoztuk haza, Némó elment így, Flóri meghalt, Tili meghalt. Ha már erről van szó, s mert ma is, tyúkhúrszedés közben jókedvűen emlegettük fel, ki honnét való: Samu Angyalföldről, ott lelte a műteremben fotós barátunk, Csucsu valahonnét a Rákos-pataktól, Poszi a Kapás utca környékéről, vagyis az alsó második kerületből, Böbe, mint már mondtuk, a Dimitrov tér tájékáról, Icsicsi a Ráth György utcából, Papsi – nem tudni, honnét; Éliás a Martinovics-hegyről.

Mennyit beszélgetünk róluk s velük is naponta. Ma a meglepően korán beköszöntő tavaszi gondok jelentették a fő témát: Böbe észrevehetően „ráhajt” Éliásra, Szpéró is érdeklődik Samu iránt… Szegény Pipikénk, őt Samu hanyagolja, mondjuk mosolyogva. A lényeg, hogy él a Pipi Néni. S mennyire gazdaságos a szervezete, a „sorsa”: tavaly az a két tojás összejött valahogy, de meg is állt a dolog annyiban. A zöldikékről köztudott, hogy mohó, falánk természetű madarak. És tapasztalataink szerint egyéb téren sem túlságosan visszafogottak; vagy csak mi fogtunk ki két igen életerős egyedet? Tili húsz tojása… és most Csucsu aggódva szemlélt etetési mániája, ha szabad ilyen szót használnunk rá. Másikunk egészen komolyan aggódik, s meg is beszéljük, hogy érdeklődni fogunk hozzáértő tenyésztőnél, nem kell-e mégis pár Csucsuhoz, esetleg kanári tojó? Fogjuk a fejünket! Mi lesz itt még?! Madárszaporulatot, esetleg ilyen madárhalálokat végképp nem akartunk, nem álmodtunk „magunknak” soha. Mégis… hátha… tragédiák nélkül is menne… és Csucsunak, minden jel arra mutat, nagyon kellene ez… egy „nej”, fiókagondozás… Táplálni a tojót is, ahogy ül a fészken és kotlik. Gondold meg, mondja másikunk, itt már volt egyszer egy ilyen kis zöldike „nej”, aki belehalt abba, hogy nem volt mellette a hím madár, akit ő odaképzelt, akitől természetesnek vette az etetést, esetleg azt képzelte, hogy ő „etetve van”… gondoljunk csak a fiókáikat kihajigáló poszáták képtelenségeire! Semmi se lehetetlen. Elcsúsztak a dolgok, folytatja másikunk nagy szomorúsággal a hangjában, de hát Csucsu éppen azért került ide, mert volt egyszer egy Tili, és vajon nem az derül-e ki, hogy ennek a könyvnek a címe helyesen: Madárnak születnie kell – itt nálunk?!

...

Szerző: 
Megjelenés napja: 
augusztus 20.