Foganni könnyű. Világra jöttem,
suhogó kések között születtem,

s felnőttem én is, mint más, dologra,
akár az apám s az anyám: a gondra.

Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem –
arasznyi múltam el nem cserélem.

Mi volt, mi nem lett eddig, mindegy már.
Felnőttem. Élek. Enyém a leltár.

Valami mégis megszakadt félbe.
Egy évig egyszer játszani kéne.

Szánkázni télben, fürödni nyáron,
csücsülni hajlós cseresznye-ágon.

Lennék kisgyermek, maszatos magzat,
álmomban raknék kardokból kazlat.

Édesem hallod? Te kis esendő,
orcád ha sápadt, síró kiskendő,

játszani kellene! elég a vasból!
Csördül a zápor, ezüstös ostor,

teteje ezüst, arany az alja,
gurul a szívünk, két iker-alma,

játszani gyerünk! játszani! jól van!
„Kiskacsa fürdik fekete tóban” –

Nem megy a játék. Kezemben vas súly.
Zubogó vérem verése, lassulj.

Pókok türelme segít ha láz van,
gondok közt fekszem, zörgő vaságyban.
 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
december 3.