Csillagvilágok hullton hullnak,
hullvást meggyúlnak és kimúlnak,
hullnak szegények sebesen,
egymásra merőlegesen;
hol a Tejút tündér övéből,
hol Andromeda nagy ködéből,
hullnak s mint csíbor a vízen,
cikáznak ők ezüstösen.
 
Órjási csóvák hullnak, szállnak,
imbolyognak és meg-megállnak,
de rájuk vicsorít a semmi
s gondolják: vissza kéne menni,
ezt gondolják, mikor az égből
hullnak, az Ismeretlenségből.
„Megint, ott is!” – hangod kiált,
ha búcsúzik egy-egy világ.
 
Hogy boldogságra van-e jussunk,
ne kérdezd, a bokorba fussunk,
meleg szénaboglyát keressünk,
csillag módra beléje essünk.
Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,
de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,
s ha ők hullnak a végtelenbe,
hadd hulljak én is az öledbe!
Szerző: 
Megjelenés napja: 
július 12.