Érezted, hogy ma nekünk szállt
csak földre a hajnal?
Ránknézett a kivirult ég
hamvas, teli arccal,
ledobva magáról a fancsal
álarcot, a holdat…
Érezted, az első fény a Dunán hogy
nékünk mosolyog csak?
S nékünk rajzoltak az égre
a parti faágak
japános lágy vonalakkal
kis furcsa babákat,
s nékünk eregettek a gyárak
ezüstszinü füstöt.
És nékünk szólt az az árva madár is,
ki zengeni kezdett?…
Érezted? nékünk keltek a csendből
ott lenn, a hidon túl
apró zajok, – és álomba merültünk
e nagy nyugalomtul.

De rólunk majd ez a béke lefoszlik,
szívünk fel is ébred!
Ó, érzed, ez álomból minekünk még
mily izgalom éled,
e szélcsendből még micsoda vágyak
szélvésze szakad ránk!
E hajnal még mily nappalokat gyujt
s mily éjeket ad ránk!
 

Szerző: 
Megjelenés napja: 
augusztus 19.